Nagyon úgy fest, hogy az az igen komolyan kidolgozott propaganda mégsem tudott mindenkit maradéktalanul meggyőzni arról, hogy nincs semmi szükségünk arra, hogy a magyar kormányt legalább azok felelősségre vonhassák, akiktől a nagy lóvé jön.
Aminek a pórul járt tisztviselők bizonyára nagyon fognak örülni. Félretéve a szarkazmust, el kell ismernünk, hogy az egyébként a Fidesz által felduzzasztott apparátus ilyen szintű leépítése felvet néhány kérdést. Mi célja lehet a kormánynak ekkora fluktuációval?
Lázár János csak nem akar kikopni a magyar politikából. Ezzel még nem is lenne gond. Úgy is mondhatnánk, hogy Lázár koktélcseresznye csupán a magyar politikát lehetetlenné tévő probléma (értsd Fidesz) tetején.
Groteszk tárgyalás tanúi lehettek, akik felvételről vagy személyesen követték a fővárosi hajléktalan nő ellen indított bírósági eljárást: távmeghallgatás a szomszéd szobából, bürokráciába fulladó hatósági intézkedések.
És a jóérzésű embereknek felfordul a gyomra. Döbbenetes, hogy milyen kevesen maradtak már ilyenek. Nem elég, hogy a hajléktalanság egyre nagyobb méreteket ölt, de nekünk még bele is kell rúgnunk egyet. Mert attól minden megoldódik.
Demeter Márta szerint nemcsak indokolt, hanem törvényes is volt az a kérdésfeltevés, amit a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez intézett a miniszwasterelnök lányának katonai repülőgéppel történt esetleges szállításáról. - írja a magyarnarancs.hu.
A kormány nem foglalkozott a 2020 január 1-je után születőkre vonatkozó dohányvásárlási tilalom kérdésével, mivel Lázár János ilyen javaslatot egyelőre nem tett le hivatalosan a kabinet asztalára – válaszolta a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI megkeresésére csütörtökön. - írja a 24.hu.