Valaki egyszer kitalálta, hogy az állami ünnepeken a politikusoknak kötelező dumálniuk. Ezzel önmagában nem is lenne semmi baj, azonban ezt nem zárt térben teszik és nagyon választást sem igen igyekeznek hagyni, minthogy végighallgassuk azokat. Amivel szintén nem lenne semmi gond, ha annak tartalmára érdemes volna odafigyelni.
Amire nem ártana mondjuk rászolgálni. Az sem elhanyagolható tény, hogy ha csak annyi tiszteletet mutatnánk Rétvári csürhéje felé, amennyit a Fidesz általánosan mutat a környezete felé, akkor igen csekély lenne a valószínűsége annak is, hogy bármely tagjuk szabadlábon lenne, nemhogy kormányozna.
Nagyon úgy fest, hogy az az igen komolyan kidolgozott propaganda mégsem tudott mindenkit maradéktalanul meggyőzni arról, hogy nincs semmi szükségünk arra, hogy a magyar kormányt legalább azok felelősségre vonhassák, akiktől a nagy lóvé jön.
Aminek a pórul járt tisztviselők bizonyára nagyon fognak örülni. Félretéve a szarkazmust, el kell ismernünk, hogy az egyébként a Fidesz által felduzzasztott apparátus ilyen szintű leépítése felvet néhány kérdést. Mi célja lehet a kormánynak ekkora fluktuációval?
Lázár János csak nem akar kikopni a magyar politikából. Ezzel még nem is lenne gond. Úgy is mondhatnánk, hogy Lázár koktélcseresznye csupán a magyar politikát lehetetlenné tévő probléma (értsd Fidesz) tetején.
Groteszk tárgyalás tanúi lehettek, akik felvételről vagy személyesen követték a fővárosi hajléktalan nő ellen indított bírósági eljárást: távmeghallgatás a szomszéd szobából, bürokráciába fulladó hatósági intézkedések.
