Levélben tájékoztatta oktatóit Michael Ignatieff, a CEU rektora arról, hogy az egyetem kutarórium és szenátusa együttműködési megállapodást írt alá Bécs városával és lépéseket tett annak érdekében, hogy 2019 szeptemberében megnyissa kampuszát az osztrák fővárosban. - írja a 444.hu.
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nem szerepel a magyar választói névjegyzékben, ezért "érdektelen, hogy mit mond" - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-vel.
Kerek egymillió forintos tiszteletdíjat kap fizetésén felül a Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a vasárnapi országgyűlési választások lebonyolításáért – így jutalmazták már előre egy rendelet mellékletében, elég nehezen kiszúrható módon. - írja a blikk.hu.
Akkora volt a Fidesz médiatúlsúlya, és a kormány annyival többet kampányolhatott, hogy ugyan maga a választás tiszta volt, egyenlő versenyről szó sincs - állapította meg az EBESZ. A szervezet sajtótájékoztatón ismerteti eredményeit. - írja az atv.hu.
A Magyar Liberális Párt vezető testülete bizalmi szavazást kér magával kapcsolatban a tagságtól, mert bár a párt minimális célkitűzése, úgy tűnik, sikerült, a választási eredmény összességében nem ad okot az elégedettségre - közölte Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
Köszönetet mond a magyaroknak a voksolásért, egyben gratulál a Fidesz-KDNP-nek a választási győzelemhez – tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t a magyar Református egyház. - írja a gepnarancs.hu.
Az állami szervek Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszerének (EDR) kibővítésére és az M3-as metróvonal alagúti és állomási részein történő használatára írt ki hirdetmény nélküli tárgyalásos tendert a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt., amelyet az állami tulajdonú Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. nyert meg. - írja a napi.hu.
A Fidesz-KDNP nagyarányú győzelme várhatóan a korábbinál is nagyobb felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy az eddigi bevándorláspolitikát képviselje. Erre szükség is lesz, hiszen komoly viták várhatók az ENSZ-ben és az Európai Parlamentben is.