h i r d e t é s

Orbán egyháza gratulált a megérdemelt sikerhez és várja a további önzetlen közpénzt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán egyháza gratulált a megérdemelt sikerhez és várja a további önzetlen közpénzt

2018. április 09. - 12:55

Köszönetet mond a magyaroknak a voksolásért, egyben gratulál a Fidesz-KDNP-nek a választási győzelemhez – tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t a magyar Református egyház. - írja a gepnarancs.hu.

Hála

A Bogárdi Szabó István püspök, lelkészi elnök és Huszár Pál főgondnok, világi elnök által aláírt dokumentumban úgy fogalmaznak:

köszönjük a szavazáson részt vevő magyaroknak, hogy fontosnak tartották voksukkal is kifejezni akaratukat, éltek választói jogukkal, megfontoltan és méltósággal szavaztak. Gratulálunk a Fidesz-KDNP szövetségnek a választási győzelemhez.

Hozzáteszik: a magas részvétel erős felhatalmazást jelent a kormánynak, egyúttal nagy felelősséggel jár.

Kívánjuk, hogy a győztes pártszövetség továbbra is tartsa fontosnak a keresztyén értékeket

Halkan jegyezzük meg, hogy a kormány 2017 végi osztogatásából 88 milliárd – azaz: 88.000.000.000.- közpénzforint landolt Orbán kedvenc egyházánál.

Ez persze nem minden, egy valamire való egyház ennyiért nem adja el magát! 2018 februárjában még hozzávágott a nemzetvezető a gyülekezethez, amelynek tagja a Magyar Közlönyben megjelentek alapján hétezer négyzetméternyi területhez jutott ingyen a Svábhegyen. Ezeket a telkeket decemberben 650 millió forintért vásárolta meg az állam.

Így már érthető a határtalan egyházi öröm.

gepnarancs.hu