A kormánypártokra a biztos szavazók körében 54 százalék szavazna, lényegesen többen, mint az ellenzéki pártokra összesen - olvasható a Nézőpont felmérésében, amelynek részleteit szombaton közölte az intézet az MTI-vel.
Kisiklott egy tehervagon egy behaladó tehervonatból szombat hajnalban Ferencváros pályaudvarnál, ezért Ferencváros és Kelenföld között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok - közölte az MTI-vel a Mávinform.
– Lila ingben Ferencvárosba… szerintem nem, nem ildomos jönni. Ferencvárosnak zöld a színe – mondta eközben Bácskai János a menekültek befogadását firtató kérdésre. - írja a 168ora.hu.
Elmarad ugyan Auschwitz felszabadításának évfordulóján a Horthy emlékmise, de a héten újra fellángoltak a viták a horthyzmusról. Írásunkban azt vizsgáltuk, mire használta a politika Magyarországon a tisztázatlan, kibeszéletlen és feltáratlan múltat. - írja a nepszava.hu.
Nemcsak tudást kell tömni a gyerekek fejébe, hanem azt kell felismertetni velük, hogy a tanulás jó dolog - fogalmazta meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.
Az LMP szerint miközben a Fidesz olcsó áramot és a megújuló energiaforrások használatának támogatását ígérte, csupán az oligarcháinak és strómanjainak zsebét tömte, és még biztonsági kockázatokat is okozott a paksi beruházással.
Luxus magángéppel közlekedik Európában Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és bizalmasa, Szijj László, aki egyébként a milliárdos közbeszerzéseket elnyerő Duna Aszfalt tulajdonosa, állítja a Célpont mai adása. - írja a 24.hu.
Az országgyűlési képviselők április 8-ai választása előtti kampányban 472 médium tehet közzé politikai hirdetést, ennyien juttatták el ugyanis a törvényben meghatározott határidőig árjegyzéküket az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) - közölte a számvevőszék pénteken az MTI-vel.
A rosszindulatú híresztelésekkel szemben a debreceni közgyűlés az illegális bevándorlás ellen 2018. január 25-én hozott határozatát nem külső kényszer hatására hozta, hanem a polgármester meggyőződéséből fakadó előterjesztés alapján. - írja a gepnarancs.hu.
A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani - közölte a párt elnöke.
Több mint 11 milliárd forint jut szabadidősportra, amely a központi költségvetés szabadidősportra előirányzott tételéből, több évet átfogó pályázatokból és programfinanszírozásokból áll össze. Ezenfelül az egyes sportágak még további összegeket fordítanak saját forrásaikból a szabadidősportra - jelentette ki Szabó Tünde.
Látogatási tilalom lép életbe hétfő reggel nyolc órától a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet három osztályán az influenzaszerű megbetegedések számának növekedése miatt - tájékoztatta a szolnoki intézmény megbízott főigazgatója pénteken az MTI-t.
Hatalmas a pörgés az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI): állítólag az alkalmazottak túlórában foglalkoznak a tao-iratokkal, amiket a szaktárcának a törvény szerint már napokkal ezelőtt ki kellett volna adnia.
Ami teljesen érthető is lenne egy normális országban, hiszen ott e bizottság lényege az lenne, hogy a kockázatot jelentő elemeket kiszűrjük, nem pedig az, hogy megválasszuk őket kormányzásra. Igen, ez egyértelmű utalás arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt máig nem sikerült átvilágítás alá vetni.
Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester egyik érdekeltsége, a BLT Group Zrt. még tavaly szeptemberben vásárolta be magát a Balatontourist-csoport több vállalkozásába. A Gazdasági Versenyhivatal szerint szabálytalanul, milliós bírságot róttak ki. - írja a napi.hu.
Egy, a hvg.hu birtokába jutott feljelentés szerint kiskorúval folytatott intim kapcsolat miatt jelentettek fel egy nagykőrösi fideszes önkormányzati képviselőt, kollégiumi nevelőtanárt. Az ügyben a lap megkereste a rendőrséget. - írja a nepszava.hu.
Talán még soha nem rontottak sorosista erők ilyen durván és gátlástalanul az ország szuverenitásának és a déli határkerítésnek. Az egyetlen szerencsénk, hogy Pintér Sándor szíve a helyén van, ezért állhat még a határzár, szemben a migránscunamival. - írja a b1.blog.hu.