h i r d e t é s

LMP: olcsó áram biztosítása helyett a strómanok zsebét tömi a Fidesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

LMP: olcsó áram biztosítása helyett a strómanok zsebét tömi a Fidesz

2018. január 26. - 19:11

Az LMP szerint miközben a Fidesz olcsó áramot és a megújuló energiaforrások használatának támogatását ígérte, csupán az oligarcháinak és strómanjainak zsebét tömte, és még biztonsági kockázatokat is okozott a paksi beruházással. 

Demeter Márta országgyűlési képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a kormányzat "kozmetikázott" adatokat küldött az uniónak a megújuló energiaforrások használatáról, a kedvező számok ugyanis az ellenzéki politikus szerint csak úgy jöhettek ki, ha azokba még a lopott fával fűtést is beszámították. 

Kifogásolta, hogy szélerőművek létesítésére 2010 óta nem adtak ki engedélyt, az otthonok 70 százaléka pedig elavult, ezért energiapazarló. Ugyancsak bírálta a rezsicsökkentést, mondván, az energia világpiaci ára zuhan, így az árak akár a felére is csökkenthetők lennének. 

Demeter Márta a tájékoztatón bemutatta pártja két budapesti képviselőjelöltjét is: Barta Jánost, aki Zuglóban indul az országgyűlési választáson, valamint Mizsei Lászlót, aki a XVI. kerületben méreti meg magát. 

Mint kőbányai képviselőjelölt, Demeter Márta szólt a X. kerületi lakhatási problémákról is, a többi közt arról, hogy 72 életveszélyessé vált lakásból kell kiköltözniük az embereknek úgy, hogy az önkormányzat nem biztosít nekik cserelakásokat. 

Kérdésre kijelentette: nincs törésvonal az LMP-n belül az összefogást támogatók és annak ellenzői között. 

Soros György azon kijelentéséről, miszerint a Fidesz megvásárolta az MSZP vezetőit, azt mondta: emiatt is hozta meg egy éve azt a döntést, hogy kilép a szocialista pártból. Hozzátette: az LMP-ben nincsenek "ügynökök", sem a párt, sem annak tagjai nem működnek együtt a Fidesszel, és ezt nem is tervezik.

A Bárándy Gergely és az LMP közötti esetleges közeledést firtató kérdésre annyit felelt: nagyra becsüli Bárándy Gergely politikai munkáját és reméli, hogy a közélet olyan irányt vesz, amelyben a politikus a legjobban kamatoztatni tudja tudását és tapasztalatát. Az LMP továbbra is képviseli azokat a baloldali szavazókat, akik az elmúlt években csalódtak az MSZP-ben - tette hozzá.

(MTI)