Senki nem vádolhat kollektív bűnösséggel egy nemzetet, egy nemzetiséget, amelyik kormány ebben részt vesz, az az egyik legnagyobb bűnt követi el, mivel saját polgáraira támad - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője vasárnap Békásmegyeren, az onnan elhurcolt németekre emlékező rendezvényen, kijelentve: nincs kétféle nemzet.
Szijjártó Péter szerint Guterres ENSZ-főtitkár nyilatkozatában már megelőlegezte, hogy mit kellene gondolni a migrációról, épp ezért, ha továbbra is figyelmen kívül hagyják a magyar fél felvetéseit, akkor ott is hagyhatják a tárgyalásokat.
Senki ne kaphasson érettségit Magyarországon, ha nem tanult pszichológiát – véli Reményik Ildikó tanácsadó szakpszichológus, aki a Budavári Önkormányzat szocialista képviselője is, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnöke.
A kormánypártokra a biztos szavazók körében 54 százalék szavazna, lényegesen többen, mint az ellenzéki pártokra összesen - olvasható a Nézőpont felmérésében, amelynek részleteit szombaton közölte az intézet az MTI-vel.
Kisiklott egy tehervagon egy behaladó tehervonatból szombat hajnalban Ferencváros pályaudvarnál, ezért Ferencváros és Kelenföld között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok - közölte az MTI-vel a Mávinform.
– Lila ingben Ferencvárosba… szerintem nem, nem ildomos jönni. Ferencvárosnak zöld a színe – mondta eközben Bácskai János a menekültek befogadását firtató kérdésre. - írja a 168ora.hu.
Elmarad ugyan Auschwitz felszabadításának évfordulóján a Horthy emlékmise, de a héten újra fellángoltak a viták a horthyzmusról. Írásunkban azt vizsgáltuk, mire használta a politika Magyarországon a tisztázatlan, kibeszéletlen és feltáratlan múltat. - írja a nepszava.hu.
Nemcsak tudást kell tömni a gyerekek fejébe, hanem azt kell felismertetni velük, hogy a tanulás jó dolog - fogalmazta meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.
Az LMP szerint miközben a Fidesz olcsó áramot és a megújuló energiaforrások használatának támogatását ígérte, csupán az oligarcháinak és strómanjainak zsebét tömte, és még biztonsági kockázatokat is okozott a paksi beruházással.
Luxus magángéppel közlekedik Európában Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és bizalmasa, Szijj László, aki egyébként a milliárdos közbeszerzéseket elnyerő Duna Aszfalt tulajdonosa, állítja a Célpont mai adása. - írja a 24.hu.
Az országgyűlési képviselők április 8-ai választása előtti kampányban 472 médium tehet közzé politikai hirdetést, ennyien juttatták el ugyanis a törvényben meghatározott határidőig árjegyzéküket az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) - közölte a számvevőszék pénteken az MTI-vel.
A rosszindulatú híresztelésekkel szemben a debreceni közgyűlés az illegális bevándorlás ellen 2018. január 25-én hozott határozatát nem külső kényszer hatására hozta, hanem a polgármester meggyőződéséből fakadó előterjesztés alapján. - írja a gepnarancs.hu.
A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani - közölte a párt elnöke.
Több mint 11 milliárd forint jut szabadidősportra, amely a központi költségvetés szabadidősportra előirányzott tételéből, több évet átfogó pályázatokból és programfinanszírozásokból áll össze. Ezenfelül az egyes sportágak még további összegeket fordítanak saját forrásaikból a szabadidősportra - jelentette ki Szabó Tünde.
Látogatási tilalom lép életbe hétfő reggel nyolc órától a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet három osztályán az influenzaszerű megbetegedések számának növekedése miatt - tájékoztatta a szolnoki intézmény megbízott főigazgatója pénteken az MTI-t.
Hatalmas a pörgés az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI): állítólag az alkalmazottak túlórában foglalkoznak a tao-iratokkal, amiket a szaktárcának a törvény szerint már napokkal ezelőtt ki kellett volna adnia.