Egy lépéssel közelebb került Tombor András volt miniszterelnökségi főtanácsadó, Habony Árpád hitelezője a Mandiner bekebelezéséhez: céget gründolt Mandiner Press Kft. néven. - írja az atlatszo.hu.
Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédével startolt el a Családok Budapesti Világtalálkozója. A miniszterelnök elmondta: céljuk, hogy a termékenységi ráta 2030-ra 2,1-re nőjön. Ez az érték most 1,5. - írja a 24.hu.
A Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Rondella Galériájában nyílik Apáti-Tóth Sándor fotóművész Atlantisz című kiállítása 2017. június 2-án, 18:00 órakor, az Eurohíd Alapítvány és a Kaleidoszkóp Ház szervezésében. A kiállítást Szakolczay Lajos, Széchenyi-díjas irodalom- és művészetkritikus nyitja meg.
Langerné Victor Katalin nagyon fontosnak nevezte, hogy az országos fórum mellett a megyékben is létrejöjjenek egyeztető fórumok, s azokba minden olyan szereplőt be kell vonni, akiknek a felzárkózásban feladata és felelőssége van. - írja a dehir.hu.
Egyedül Jordán Tamás jelentkezett a pályázati kiírásban szereplő határidőn belül a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói állására – közölte szerdán az intézményvezetői pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője. - írja a 24.hu.
Egy több mint ezer négyzetméteres, Városligethez közeli villát vásárolt meg 600 millió forintért a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTKK) – tudta meg a HVG. - írja a 24.hu.
A CEU üdvözli New York állam kormányzójának mai közleményét, amelyben kifejezte, hogy „haladéktalanul” kész tárgyalni a magyar kormánnyal a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény azon módosításairól, amelyek kifejezetten hátrányosan érintik a CEU-t.
Ha a tiltakozások hatására a kormány visszavonná a lex CEU-t, akkor ez Németh Szilárd szerint már a jogbiztonságot fenyegetné ugyanis lehetőséget teremtene arra, hogy más jogszabályokkal szemben is tiltakozzanak az érintettek, és adott esetben visszavonassák. - írja a 168ora.hu.