Semmivel sem lehetett volna méltóbban ünnepelni '56 évfordulóját, mint rommá támogatott berlini, londoni és párizsi Leslie Mándoki-koncertekkel meg persze az ezekről szóló filmmel - írja a 444.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a parlament elé kerül, hogy az Országos Magyar Vadászkamara tulajdonába kerüljön a hatvani vadászati múzeumnak otthont adó épület.
Medgyessy Péter volt kormányfő tagadta személyes felelősségét a 4-es metró beruházással kapcsolatos, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentésében kifogásolt szerződések megkötésében az Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán kedden.
Bútorokkal teli Waberer’s kamion érkezett február végén a Hajdú-Bihar megyei Toldra. Az UniCredit adománya a nehéz körülmények között élő gyerekeket és családjaikat felkaroló Igazgyöngy Alapítvány munkáját segíti.
Az egészségügyi bérmegállapodás devalválódása miatt a közalkalmazotti bértábla korrekcióját, az oktatásban és az alapellátásban dolgozó orvosok fizetésének rendezését sürgeti a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Orbán Viktor miniszterelnökhöz írott levelében - írja az InfoRádió.
Az éhségsztrájk eszközéhez nyúlnak a békéscsabai menekülttáborba zárt menedékkérők, akik nyilatkozatukban azt írják, testi és lelki betegségektől szenvednek, és többen az öngyilkosság elkövetését fontolgatják - írja a Magyar Nemzet.
Bár a múlt héten megrengette a lengyel-magyar barátságot, hogy Orbán Viktor a lengyel kormány akaratával dacolva támogatta Donald Tusk újraválasztását az Európai Tanács elnöki posztján, úgy tűnik, hogy Varsó hajlandó feledni a gáncsot - írja a hvg.hu.