Szülni ment a klinikára, az életéért küzdött napokig egy szegedi édesanya. Azt mondja, csak ott kaphatta el a fertőzést, amelybe majdnem belehalt, és ami miatt azóta is komoly fájdalmai vannak. A klinikai központ vizsgálódik - írja a Délmagyar.
Az élet minden területén, nemzeti érdekeink érvényesítésére, ha kell azok megvédésére kell törekedni – hangoztatta pénteken Németh Szilárd a Fidesz alelnöke pénteken a szombathelyi Herény városrész lakossági fórumán.
A magyar reklámadó kapcsán az Európai Törvényszék elnöke elutasította Budapest azon kérelmét, hogy az ítélet kihirdetéséig függesszék fel a Európai Bizottság határozatának végrehajtását - adta hírül az Európai Bíróság. - írja a napi.hu.
Több kártérítési perben is a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda képviselte a 4-es metró alagútépítő kivitelezőjét az állami tulajdonú BKV Zrt.-vel szemben – tudta meg lapunk. Értesüléseink szerint a francia–német–osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium jogi képviseletét legalább öt választott bírósági eljárásban látta el az igazságügyi miniszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda. - írja az mno.hu.
A Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából (ekkor jött létre az Európai Unió elődje) közvélemény-kutatást készített a kormányközeli Nézőpont Intézet, és arra jutottak, hogy sok magyar elégedetlen Brüsszellel, de a többség szerint nem kell kilépnünk az EU-ból. - írja az index.hu.
Meghosszabbítják az 1956-os emlékévhez kötődő pályázati határidőket - olvasható az 1956-os emlékbizottság pénteki közleményében, amelyet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány juttatott el az MTI-hez.
Az első hónapjában fél százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 19 százalékkal növekedett a 2016. januárihoz képest. A természetes fogyás is jelentősebb az egy évvel korábbinál.
Az önkényuralom felé tett újabb lépésként értelmezi Haraszti Miklós, az ENSZ Emberi jogi Tanácsának korábbi megbízottja, hogy a kormánypárt a strasbourgi bíróság ítéletét támadja, és egyes politikusok az Emberi Jogok Európai Egyezményéből való kilépésről beszélnek. - írja a 168ora.hu.
Az MSZP vizsgálja, hogyan lehetne ingyenessé tenni a 65 év felettiek számára a háziorvosok által felírható gyógyszereket – közölte a párt elnöke egy, az MSZP, valamint több nyugdíjas szakszervezet által szervezett csütörtöki budapesti rendezvényen. - írja a pestisracok.hu.
A Közegészségügyi Hivatal ellenőrzéseket végez a közétkeztetési létesítményekben, elsősorban az óvodai és iskolai étkezdékben a húsok eredetére vonatkozóan az egészségkárosodás megelőzése érdekében. - írja a bumm.sk.