Számos példa mutatja az LMP társelnöke szerint, hogyan lehet a sporton keresztül pénzt lopni. A politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Sportmenedzsment Társaság egy általa visszásnak ítélt, 376 millió forintos költéséről számolt be.
Havonta 6300 forint kedvezményt érvényesíthetnek személyi jövedelemadójukból a tartósan betegek, a súlyos fogyatékkal élők, ami akár 5 évre visszamenőleg is igényelhető - mondta Honyek Péter adószakértő az M1 aktuális csatornán kedden.
A Nyugat.hu szerint tanítványával folytatott viszonya miatt kellett lemondania Szabó Ferenc, Körmend kereszténydemokrata alpolgármesterének, aki ellen a 16 éves lány szülei feljelentést tettek a rendőrségen. Az MTI megkeresésére kedden a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette a feljelentés tényét.
A rezsi- és adócsökkentés politikájának megvédése, a menekültügyi őrizet intézményének visszaállítása és újabb atipikus foglalkoztatási formák bevezetése - Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető tájékoztatása szerint többek között ezek lesznek a legfontosabb jogalkotási feladatok a júniusig tartó tavaszi parlamenti ülésszakban.
A tavalyi évben 624 titkos nyomozást folytatott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), ezek közül 122 zárult feljelentéssel, az esetek 90 százalékában korrupció és hivatali visszaélés miatt - mondta Bolcsik Zoltán rendőr vezérőrnagy a Magyar Időknek.
A nyilvántartások alapján fellelhető kevesebb mint 140 megfelelő szakképesítéssel bíró orvoshoz képest több mint 600 orvosra lenne szükség ahhoz, hogy a jelenleg érvényes minimumfeltételek teljesíthetők legyenek a sürgősségi osztályokon – hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a honlapján is közzétett, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek címzett levélben - írja az MNO.hu.
A munkanélküliség jelentős csökkenését, a foglalkoztatási helyzet javulását és a gazdaság hosszú távú növekedését emelte ki egyebek mellett a múlt évi eredményeket ismertetve az Országgyűlés fideszes alelnöke kedden este Miskolcon.
Radikális amputáció, tűzoltás helyett szakértelemmel megalkotott stratégia, de mindenekelőtt a kormányzat jobbítási szándéka kell a magyar egészségügy meggyógyításához - állították a Millennium Intézet egészségügyi konferenciájának előadói - írja a Napi.hu.
Nincsen teljes körű egyetértés az uniós tagállamok között az európai ügyészség létrehozását illetően, és ha továbbra sem sikerül konszenzusra jutni, akkor megnyílhat az út az úgynevezett megerősített együttműködési eljárás előtt – közölte kedden a tagországi kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata.
Schmuck Erzsébet, az LMP elnökségi tagjaként előzetesen nem tudott arról, hogy Hadházy Ákos, a párt társelnöke részt vett azon az ellenzéki tanácskozáson, amelyről először a DK elnöke beszélt szombaton.