Alkotmányellenesek a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezései – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteki nyilvános határozathirdetésén, összhangban Áder János köztársasági elnök indítványával. A közigazgatási bíróságoknak fontos szerepük van a hatalom ellenőrzésében - írja a HVG.hu.
A határvadászok avatásáról és a menekültválságról tartott sajtótájékoztatót Németh Szilárd rezsibiztos, a Fidesz alelnöke, azonban utána kizárólag a kormánykritikus civilek megszorongatásával kapcsolatos nyilatkozata miatt faggatták - írja a HVG.hu.
A védőbeszédeket hallgatva úgy tűnt, mindenki normálisnak fogadja el, hogy egy 41 fokos lázban szenvedő kisgyereket a januári hidegben, éjnek évadján keresztbe-kasul küldözgetnek fél Heves megyén anélkül, hogy bárki megvizsgálná, és megállapítaná: komoly baja van.
Beleszállt a történelemtanárokba keményen Németh Szilárd, a fideszes politikus a Történelemtanárok Egyletét és a Tanítanék mozgalmat is megnevezte, mikor a Soros-támogatta "álcivilekről" beszélt – olvasható a Kettős Mérce cikkében.
Kihívás elé állították a Fidesz kommunikációs szakembereit is a megváltozott médiafogyasztási szokások, tehát ami pár éve még egy független portál szétzúzásának jelszava volt, az ma húsbavágó kormányzati gond - írja a HVg.hu.