A határvadászok avatásáról és a menekültválságról tartott sajtótájékoztatót Németh Szilárd rezsibiztos, a Fidesz alelnöke, azonban utána kizárólag a kormánykritikus civilek megszorongatásával kapcsolatos nyilatkozata miatt faggatták - írja a HVG.hu.
A védőbeszédeket hallgatva úgy tűnt, mindenki normálisnak fogadja el, hogy egy 41 fokos lázban szenvedő kisgyereket a januári hidegben, éjnek évadján keresztbe-kasul küldözgetnek fél Heves megyén anélkül, hogy bárki megvizsgálná, és megállapítaná: komoly baja van.
Beleszállt a történelemtanárokba keményen Németh Szilárd, a fideszes politikus a Történelemtanárok Egyletét és a Tanítanék mozgalmat is megnevezte, mikor a Soros-támogatta "álcivilekről" beszélt – olvasható a Kettős Mérce cikkében.
Kihívás elé állították a Fidesz kommunikációs szakembereit is a megváltozott médiafogyasztási szokások, tehát ami pár éve még egy független portál szétzúzásának jelszava volt, az ma húsbavágó kormányzati gond - írja a HVg.hu.
Átmeneti készlethiány van Budapesten a fertőző agyhártyagyulladás elleni védőoltás egyik típusából, a B típusú vakcinából, ezért hétfőn a nagykereskedőnek engedélyezték egy nagyobb tétel behozatalát - mondta az InfoRádiónak Pállfyné Poór Rita, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet gyógyszerhatósági főosztályvezetője.
Gyurcsány, Vona és Molnár is nagyon jól tudja, hogy a jelenlegi választási rendszerrel a Fideszt nem lehet legyőzni 2018-ban, vagyis folyamatosan ámítják a választóikat, amikor kormányváltást ígérnek számukra – állítja Haraszti Miklós, az EBESZ volt médiabiztosa, számos választási misszió vezetője, aki egy speciális, bojkott-fenyegetéssel megtámogatott választójogi összefogást javasol az ellenzéknek - írja az ATV.hu.