Több ponton is sürgősen módosítani kell a választási törvényeket, különben a 2018-as parlamenti választás még a 2014-esnél is kevésbé lesz tisztességes – állítja Political Capital és a Transparency International Magyarország - írja a Propeller.hu.
A VS.hu-hoz hasonló tulajdonosi körhöz tartozó Origo.hu főszerkesztője elmondta, miért nem foglalkoznak a jegybanki alapítványok botrányával, és azt is elmondta, hogy már érti, mi a koncepciója Kökény-Szalai Viviennek a TV2-nél - írja a HVG.hu.
Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában ezt azzal indokolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökei közül Matolcsy György szolgálta leginkább a magyar nemzeti érdeket - írja az MTI.
A Közbeszerzési Hatóság elnökének kezdeményezésére a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) megsemmisítette a Mezőkövesdi VG Zrt. által a Zsóry-fürdő komplex fejlesztésére kiírt második közbeszerzési felhívást, továbbá az azt követő további döntéseket, végezetül pedig 1 millió forintra bírságolta az ajánlatkérőt - írja a napi.hu.
Magyar György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, önmagában az unortodox gazdaságpolitika még nem volt büntetőjogi kategória, de az, amit tudunk a jegybanki alapítványok pénzügyeiről, az megvalósíthatja akár a hűtlen kezelést is - írja a 24.hu.
A MÁV-csoport tavaly 39,9 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, negyedik éve kiegyensúlyozott, eredményes gazdálkodást folytatott - derült ki azon a háttérbeszélgetésen, amelyen a cég több vezetője vett részt - írja a napi.hu.