h i r d e t é s

A Fidesz szerint a nyugdíjasok jövőre léphetnek egyet előre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz szerint a nyugdíjasok jövőre léphetnek egyet előre

2016. április 28. - 13:41
1 komment

A Fidesz megítélése szerint az élelmiszerek áfa-csökkenésének és a nyugdíjemelésnek köszönhetően jövőre a nyugdíjasok is léphetnek egyet előre - írja az MTI. 

Forrás: 24.hu

Erről Révész Máriusz, a kormánypárt országgyűlési képviselője beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Azt mondta: folytatják azt az utat, amelyen 2010 óta járnak, s amióta a nyugdíjasok helyzete jelentősen, a törvényben rögzített mértéket meghaladó módon javult. 

A jogszabályok alapján minden évben a költségvetésnek legalább az infláció mértékének megfelelő növelést kell tartalmaznia a nyugdíjaknál.

Révész Máriusz kiemelte: az elmúlt évek adatai szerint a törvény által előírt minimumot meghaladó módon emelkedtek a nyugdíjak Magyarországon. 

Idézte a portfolio.hu elemzését is, miszerint az elmúlt hat évben 9,6 százalékkal nőttek a törvényi előírásokhoz képest pluszban nyugdíjak. Az elmúlt évek nyugdíjemeléseivel a kormány lényegében visszaadta a szocialisták által korábban elvett 13. havi nyugdíj összegét - közölte.

A fideszes képviselő hozzátette: a nyugdíjasok helyzete nemcsak a nyugdíjak emelésének köszönhetően fog változni, hanem érinti őket az áfa-csökkenést is, amely az alapvető élelmiszerekre vonatkozik. Megjegyezte: a nyugdíjas fogyasztói kosárban az alapvető élelmiszerek nagyobb súllyal szerepelnek, mint az általánosban. Nagyságrendileg 10 ezer forintos megtakarítást tehát biztosan jelent az áfa-csökkentés a nyugdíjasoknál is - közölte. 

Hozzátette: a baloldal felháborodása meglehetősen álságos, ők elvették a 13.havi nyugdíjat, a mostani kormány pedig visszaadta. Megjegyezte: a nyugdíjak alakulását két dolog befolyásolja, az infláció és az emelés különbsége. Magyarországon rendkívül lecsökkent az infláció, jelen pillanatban deflációt mérnek, így ez a különbség nagyobb, mint az elmúlt években. Ennek köszönhető a törvény által előírton felüli plusz 273 milliárd forint, azaz 9,6 százalékos plusz az elmúlt években - rögzítette a kormánypárti politikus. (MTI)

1 komment