Felvették a kesztyűt a debreceniek, végigisszák az 1-es villamos vonalát
Megunták a debreceniek a DKV értelmetlen szabályzását és vízivást hirdettek az 1-es villamos vonalára - írja a Propeller.hu.
3000 forintra büntettek Debrecenben egy újságírót, mert két korty vizet elfogyasztott a villamoson. Cserháti Zoltán, a Nemzeti Sport újságírója a Facebookon számolt be az atrocitásról.
Az eset országos felháborodást keltett, hiszen a vízfogyasztás nem szerepelt a piktogrammal tiltott tevékenységek között.
A Debreceni Közlekedési Vállalat közleményében köti az ebet a karóhoz, és úgy véli, az ellenőr helyesen járt el, amikor megbüntette az újságírót.
A közlekedés veszélyes üzem, ebből adódóan a DKV Zrt.-é minden felelősség! Bármikor előfordulhat baleset és ilyenkor éppen akár egy korty folyadékból tragédia lehet. Egy hirtelen fékezés vagy manőver közben történő étel-, vagy italfogyasztás során félrenyelhet az utas, mely szélsőséges esetben fulladáshoz is vezethet.
A helyi civileket nem elégítette ki a magyarázat, és a Facebookon meghirdették az Igyunk vizet a DKV-n eseményt, ezt írták:
Emberek vagyunk, nem pedig gépek, szükségünk van vízre. Mutassunk erőt közösen a DKV-nak és igyunk egy jó korty vizet az 1-es villamoson!
Utazzunk el a Nagyerdőre a Kossuth térről és útközben minden megállónál leszállva a villamos mellett igyunk vizet . Majd szálljunk vissza és utazzunk tovább. (Így nem tudnak büntetni az ellenőrök, mivel a villamos mellett iszunk).
Így hívjuk fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a jelenlegi szabályozás életszerűtlen.
FONTOS!
Nem akarunk szabályt szegni, nem célunk, hogy egy csomó büntetést begyűjtsünk! Ezért fontos, hogy mindenki a villamosról leszállva igyon!
Találkozzunk itt: Debrecen, Kossuth tér, villamosmegálló a Nagyerdő felé
Időpont: 2016.05.04. 18:00
Mindenkinél legyen érvényes menetjegy vagy bérlet és egy palack víz!!!!
Időközben újabb fejlemény, hogy a hatalmas felháborodás következtében a városvezetés kezdeményezi a nem alkoholos italok fogyasztására vonatkozó szabály eltörlését, így a tömeges ivás-demonstráció okafogyottá válhat.