A szokásos csütörtöki Kormányinfóra Baranyi Krisztina ferencvárosi önkormányzati képviselő egy palack ijesztő színű illatos úti talajvízzel érkezett, amit át is adott Lázár Jánosnak, aki ígéretet tett, hogy a veszélyes anyagok elszállíttatása után nem állnak le, hanem már a jövő héten nagy közös egyeztetést kezdenek a kármentesítésről.
Egyre több pénzből gazdálkodik a Fekete György által összekunyerált Magyar Művészeti Akadémia, jövőre már a 6,6 milliárd forintot is átlépi majd a költségvetésük. A jövő évi költségvetés májusban benyújtott tervezete szerint ebből a 6,6 milliárdból 174,4 millió megy a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet működésére, és további 143,2 millió az intézmény székhelyének felújítására.
Hallgatással válaszolt Morvai Krisztina az Atv azon kérdésére, hogy még mindig tartja-e a kapcsolatot az általa “remek harcosoknak” nevezett palesztin radikálisokkal. A politikus által magasztalt Hamasz a napokban jelentette be a harmadik intifáda kezdetét, ennak során eddig 10 embert késeltek halálra Izraelben.
Kedd délután a Közép-európai Club Pannonia (KEP) közhasznú egyesület fórumot és az 1956-os szabadságharc 59. évfordulójára ünnepi megemlékezést tartott, ahol az az abszurd helyzet állt elő, hogy a KEP szenátora, Pozsgay Imre, a Központi és a Politikai Bizottság egykori tagja Puchert János 56-os halálraítélt mellett ülve mondhatott ünnepi beszédet kb. 20 klubtárs előtt.
Törvénytelen rendőri fellépés a civilekkel szemben, a független igazságszolgáltatás megrendítése, a médiaszabadság megnyirbálása, korrupció, kiszámíthatatlan gazdasági környezet, flörtölés az antiszemitizmussal, extrém paksi titkolózás – Colleen Bell amerikai nagykövet még sosem ostorozta ennyire keményen a magyar kormány politikáját.
Üzletemberek, politikusok, ügyvédek és családtagjaik százával végzik el ezekben a hetekben a last minute aranykalászos tanfolyamokat. A gazdaképzők ázsiója azért nőtt meg ennyire, mert ezzel a végzettséggel bárki földtulajdonos és az agrártámogatások milliárdjainak jogosultja lehet az állami földek most induló árverésein.
Futószalagon érkeznek a legkülönfélébb esetek, miközben az előtérben akár egy teljes napot is várakozással töltő betegek egyre türelmetlenebbek. A 12 órás műszakban dolgozó személyzetnek szusszanásnyi ideje sincs: a háziorvosok sokszor ideküldik diagnózisra a várólisták elől kitérő betegeiket, és mióta a detoxikálók megszűntek, az ájult részegek is a szomszédos szobában józanodnak. Éjszakai műszak a Szent Imre Kórház sürgősségijén.
Nem érzem, hogy a sarokba kellene állnom, hogy egy büdös k*rva vagyok – fogalmazott Nógrádi György a róla a közelmúltban megjelent cikkekkel kapcsolatban, új könyvének bemutatóján. A kritikát rosszul viselő népszerű egyetemi tanár azt szeretné, ha a róla író indexes újságíró előállna a beszélgetésükről készült teljes hangfelvétellel, amelyből a cikket készítette.
Már a Fidesz elnökségében is téma volt, hogy Lázár János miért tesz ironikus-cinikus megjegyzéseket a pártra és vezetőire, köztük Orbán Viktorra is. A pártelnöknek nem tetszik az sem, hogy a miniszter néha már helyette dönt. A Fideszben már kész ténynek veszik, hogy Lázár hosszú távon megpecsételte a politikai sorsát.
A Megapolis Media Zrt. nevében Óvári Győző, a cég ügyvédje arról tájékoztatta lapunkat, hogy a mai napon a TV2 opciós szerződés szerinti vételárát - a pontos összeget nem közölte - közjegyzői letétbe helyezték a Közjegyzői Kamaránál.
A Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint a baloldalnak nem érdemes új pártban és szereplőkben reménykednie, reálisabb a jelenlegi résztvevőkből kialakítani egy életképes formációt, miközben arra is figyelniük kellene, hogy a Fidesz olykor csapdába csalja az ellenzéki pártokat.
Kecskemét az első állomás csütörtökön, majd a következő két hétben az ország további négy pontján tart az MSZP vezetése regionális értekezleteket. Tóbiás József pártelnök a nyilvános szakmai konferenciákkal színesített zártkörű rendezvényeken a párton belüli feszültségeket is megpróbálja kezelni. A résztvevők amellett, hogy kiereszthetik a gőzt, előkészítik a november végi kongresszust is.
A biztonságpolitikai szakértő rendszeresen arról beszél előadásaiban, hogy az osztrák kormány mellett tanácsadó. Az Indexnek egyenesen azt állította, az osztrák honvédeflmi miniszternek ad tanácsokat. Ugyanezt írta a nemrég megjelent önéletrajzi könyvében is.
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) arra törekszik, hogy az új jogszabályok alkotásával, a régi jogszabályok átalakításával segítse a bíróságok hatékonyabb és gyorsabb munkavégzését - mondta Völner Pál, a tárca nemrég kinevezett parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában szerda reggel.
Vona Gábor Jobbik-elnök szerint a mostani állás alapján biztosra vehető a Fidesz és a Jobbik párharca a 2018-as választásokon, a kormánypárt, ha nehezen is, de megverhető; "reméljük, hogy 2018-ban a Jobbik időszaka jön el".
A híradó.hu, azaz a közmédia híroldala interjút készített Nógrádi Györggyel. A biztonságpolitikai szakértő minősítéssel össze-vissza nyilatkozó idős úrról a múlt héten közölt egy cikket az Index, amiben szembesítették azzal, hogy életrajzában több adat és szervezeti tagság is erősen kamuszagú.
Szijjártó Péter szerint Európa a 2. világháború óta nem nézett szembe ekkora kihívásokkal. De Magyarországnak működő modellje van minden kihívásra, a gazdasági problémákra és a migrációs válságra is. A miniszter azt mondta, a kormány el akarja érni, hogy Magyarországon legalább ötmillió ember dolgozzon.
A kormány hétfőn rendeltben határozta meg a miniszterelnök kabinetfőnökének feladat- és hatáskörét. Ez alapján a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal szervezi, ellenőrzi és hangolja össze a kormány általános politikájának kialakítását, amelynek végrehajtásáról soron kívüli tájékoztatást kérhet a kormányfőnek.
Az MSZP budapesti elnöke szerint nem a következő pártvezetővel kell foglalkozni, hanem hogy megadják a jó kormányzáshoz szükséges útitervet, a kormányzáshoz azonban nagyjából ezer ember hiányzik a baloldali pártból és környékéről.