A kormányzat a következő napokban várható kánikula miatt életbe léptette a "vörös kódot", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Az elmúlt évek sebeket ejtettek a bevásárlóközpontokon, de ennek ellenére köszönik, jól vannak, legalábbis ezt mutatja, hogy az elkövetkező időszakban semmilyen áramkorlátozást nem akarnak bevezetni – nyilatkozta a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének tőtitkára. Balatoni Judit tájékoztatása szerint arra viszont fel kell készülni, hogy egyre több komplexumban kell majd fizetni a mosdó használatáért - írja az Index.hu.
Sem a Karitatív Tanácsot alkotó hat nagy segélyszervezet, sem az ezen a körön kívül működő civil szervezetek nem tudnak semmit arról, érkezett-e Magyarországra uniós pénz kifejezetten az Ukrajnából útnak induló menekültek vagy az ukrán területen maradt emberek segítésére.
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. június 27-én (hétfő) 00.00 órától 2022. június 30-án (csütörtök) 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki.
Aki nyilvános- vagy tömegrendezvényen vesz részt, az hozzájárul, hogy róla képek, videók készüljenek, és ezeket közzétegyék. Egy módosítás értelmében a jövőben ez alól kivétel lesz, ha ott van a miniszterelnök vagy a köztársasági elnök, ilyen esetben a többi résztvevő kérheti, hogy őt tegyék felismerhetetlenné. - írja a hvg.hu
Az inflációt jócskán meghaladó, 73 százalékos fizetésemeléssel jutalmazza a kormány a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökét – szúrta ki a 24.hu a költségvetést megalapozó salátatörvényben, amit Varga Mihály pénzügyminiszter terjesztett a parlament elé.