A táti Musik-Land Utazási Iroda szervezésében szeptember 25-én, pénteken érkezik hazánkba Grete Rynning Seip egyesületi elnök vezetésével az Oslo mellett, a norvég Szilícium-völgyben található Fornebu település vegyes kórusa.
Gyurcsány Ferenc szerint nem egyszerűen tisztességtelen, de emberiesség elleni bűntett a honvédséget bevetni a bevándorlók ellen - a Demokratikus Koalíció elnöke ezt a párt hétfői, Kossuth téri demonstrációján mondta, miután a parlament elfogadta az erről szóló jogszabályt.
Bűncselekmény hiányában felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon hétfőn Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos országgyűlési képviselőt, akit azzal vádolt meg az ügyészség, hogy felbujtója volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Pásztor István elleni budapesti inzultusnak.
A Demokratikus Koalíció emlékeztet: a magyar kormány pénteken még azt mondta, hogy a Horvátországból érkezett vonat engedély nélkül, piros jelzésen jött át a határon, ezért a vonatot lefoglalták, a rajta lévő horvát rendőröket pedig lefegyverezték.

Az Országgyűlés hétfőn, háromnapos üléssel kezdi meg őszi ülésszakát.
megtekintés

Azt kiabálta nekik, hogy álljatok le, a rendőröket pedig kérte - írja a komáromi származású Tímea Beck újságíró.
megtekintés

Nem igazán érti a magyar katolikusok megosztottságát — mondta az Indexnek adott interjúban Jean-Marie Carrière, az Európai Jezsuita Menekültszolgálat (JRS) igazgatója.
megtekintés

A cím nem vicc, hanem tény. A KLIK nevű kormányzati képződmény, amelynek elvileg a magyar oktatás zökkenőmentességének biztosítása lenne a feladata, ezer forintot kér diákonként, hogy az iskolai csapat elinduljon a Bolyai matekversenyen - írja a Sztárklikk.
megtekintés

Egy helyi hírportál szerint korábban az MSZP által támogatott polgármesternek gyűjtött több alkalommal is ajánlószelvényt az abonyi Fidesz szervezet pénteken megválasztott új elnöke.
megtekintés

Várhatóan újraosztják a pozíciókat a Fidesz novemberi kongresszusán.
megtekintés