Berettyóújfaluban is megvan az ellenzéki összefogás
Dr. Zákány Zsolt az összefogás alapítóinak polgármesterjelöltje Berettyóújfaluban.
Városunkban egy széles körű társadalmi összefogás jött létre, melynek legfőbb célja, hogy az őszi önkormányzati választásokon olyan helyzetet teremtsen, melyben minden választókörzetben és a polgármesteri pozícióért folyó szavazásban egy ellenzéki és egy kormánypárti jelölt állhasson szemben. Az összefogás alapítói: Jobbik, LMP, MSZP, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Momentum, Szántai László független képviselő; polgármester-jelöltünk: dr. Zákány Zsolt.
Az ellenzéki pártok és független civilek Berettyóújfaluban is meg tudtak egyezni abban, hogy a település irányításban változás kell, melyhez szükség van egy pártok felett álló, azokon átívelő együttműködésre.
A berettyóújfalui embereknek saját polgármester és képviselőtestület kell, nem pedig egy politikai párt helyi képviselője által irányított hatalom. Az összefogás a többség szolgálatát akarja megvalósítani a kisebbség hatalma helyett. Mi azt szeretnénk, ha Berettyóújfalu újjászületne régi fényében, fejlődne, megtartó képességét növelné. Ezért az összefogás minden résztvevője elfogadja azokat az alapértékeket, amelyek az újjászületést szolgálják.
Együttműködésünk nyitott, várjuk a pártok, civil szervezetek és magánemberek csatlakozását!
dr. Zákány Zsolt – polgármester-jelölt
Szántai László – független önkormányzati képviselő
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
Mindenki Magyarországa Mozgalom
Momentum Mozgalom
Berettyóújfalu, 2019.06.20.