Biden aláírta az amerikai kormányzati leállás elkerülését biztosító törvényt
Néhány órával a határidő lejárta előtt Joe Biden amerikai elnök aláírta csütörtökön azt a törvényt, amely ideiglenesen - december 3-áig - biztosítja az amerikai kormányzat finanszírozását. Ezt a szenátusi és a képviselőházi jóváhagyás előzte meg.
Ha szeptember 30-án, az amerikai költségvetési év utolsó napján nem biztosították volna a kormányzat finanszírozását, úgy a szövetségi kormány működése teljesen leállhatott volna.
A képviselőház alig több mint egy héttel ezelőtt szavazta meg azt a költségvetési törvényjavaslatot, amely 2022 végéig megemelte volna a szövetségi adósságplafont, és a kormányzat működésének, valamint a természeti katasztrófák és menekültek segélyezésének finanszírozását is tartalmazta.
A felsőház republikánus szenátorai azonban nem járultak hozzá a 28 400 milliárd dolláros adósságplafon megemeléséhez. Azzal érveltek, hogy a törvényjavaslat nyakló nélküli költekezést tenne lehetővé a demokraták számára a következő évben. A szenátus végül csütörtökön, 65-35 arányú voksolás után az adósságkorlátot érintő részek nélkül küldte vissza a jogszabályt az alsóháznak.
"Ma azért tudjuk finanszírozni a kormányt, mert a többség elfogadta a valóságot. Ugyanennek kell megtörténnie az adósságkorláttal kapcsolatban is a jövő héten" - jelentette ki a szenátus republikánus frakciójának vezetője, Mitch McConnell.
A képviselőház - nem sokkal a szenátus döntését követően - a rövid távú finanszírozási intézkedést lehetővé tevő jogszabályt 254-175 arányú szavazattal hagyta jóvá.
"Ez egy jó eredmény - örülök, hogy megcsináltuk" - mondta csütörtökön Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője. "Az utolsó, amire az amerikai népnek szüksége van, hogy leálljon a kormány" - tette hozzá New York állam szenátora.
A képviselőház demokrata politikusai szerdán egy önálló törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely - immáron külön jogszabályként - 2022 decemberéig felfüggesztené az adósságkorlátot. Schumer azt mondta, a törvényjavaslatot a szenátus elé terjeszti, de szinte biztos abban, hogy a republikánusok "blokkolni fogják azt". Az Egyesült Államok október folyamán fizetésképtelenné válhat a felhalmozott óriási államadóssága miatt, ha nem emelik meg vagy nem törlik el a szövetségi adósságplafont.
Janet Yellen pénzügyminiszter kedden levélben szólította fel a kongresszust, hogy emelje meg a kormány hitelfelvételi korlátját. Yellen arra figyelmeztette a törvényhozókat, hogy amennyiben október 18-ig nem emelik fel az adósságkorlát szintjét, "akkor az Egyesült Államok (...) valószínűleg pénzügyi válsággal és gazdasági recesszióval fog szembesülni." Mindez "komoly károkat okozhat az üzleti és fogyasztói bizalomban, (...) és negatívan befolyásolhatja az Egyesült Államok hitelminősítését a következő években." - tette hozzá a tárcavezető. (MTI)