Bienerth Gusztávnak a vizes vb után mennie kell az úszószövetség éléről
Néhány hónap alatt kiderült, hogy Bienerth Gusztáv nem alkalmas a magyar sikersportág, az úszás vezetésére, ezért még a nyáron távoznia kell a szövetség éléről.
A Népszava azt írja, hogy több, egymástól független, megbízható forrásból tudja, Bienerth Gusztávnak a vizes világbajnokság befejezése után távoznia kell a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) éléről. Ahogy egykor a kézilabda szövetségből, majd az MLSZ-ből. Januárban lett a MÚSZ elnöke, de hibát hibára halmozott, ráadásul a jogszabályok sem jelentettek számára akadályt.
A MÚSZ alapszabályával ellentétes elbocsátások, igazgatói kinevezések, követhetetlen pénzköltések, kétes autóbeszerzések kísérték útját. Az utolsó csepp a pohárban az origo.hu-n hétfőn megjelent írás volt, amelyben bárminemű konkrétumok említése nélkül megszellőztette, a MÚSZ elnöksége esetlegesen eljárást kezdeményez a Gyárfás Tamás vezette korábbi szövetségi vezetéssel szemben. Ezután dőlt el végérvényesen, hogy változás lesz a MÚSZ vezetésében a vb után.
A Deloitte céggel a MÚSZ korábbi két évét hat hónapon keresztül világíttatta át, mintegy 30 millió forintért. A lap úgy tudja, Gyárfást arról tájékoztatta írásban: az anyagot elsőként vele ismerteti meg, hogy arra – ha szükséges – szakértők bevonásával válaszokat adhasson, ehelyett minden ellenvetést megelőzve az Origon szivárogtatott információkat. Mindez azért is érthetetlen, mert alig egy hónapja, a MÚSZ rendkívüli közgyűlésén Bienerth az elődjét még hosszan méltatta, azt mondta, egy eredményes, sikeres szövetséget örökölt tőle. A Deloitte vizsgálatáról a közgyűlésen annyit mondott, hogy egy érdemi észrevételt tettek, de Gyárfásnak ehhez személyesen nincs köze.
Amikor Bienerthnek meg kellett indokolnia, miért jelent meg az elődjét lejárató írás, nem tudott megfelelő magyarázattal szolgálni.
Minderre azok után került sor, hogy május 16-án a MÚSZ elnöke videóüzenetben kért nyugalmat mindenkitől, kiemelve, hogy minden negatív hír aláássa az úszósportot, és veszélyezteti a július 14-én kezdődő budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság sikeres megrendezését. Bienerth a jelek szerint nem tudta megbocsátani, hogy Gyárfás hívta fel a figyelmet arra, hogy a MÚSZ elnöke félretájékoztatta a Fővárosi Önkormányzat képviselőit, amikor azt mondta a meghallgatásán, hogy a MÚSZ azért nem jelentkezett korábban a 2024-es rövidpályás világbajnokságra, mert csak most írták ki a pályázatot. (propeller.hu)