h i r d e t é s

Bogdán László: Magyarország nem fekete vagy fehér, attól szép a nemzet, hogy sokszínű

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

Bogdán László: Magyarország nem fekete vagy fehér, attól szép a nemzet, hogy sokszínű

2019. október 07. - 11:54

 

Egy hete Cserdiben jártam. Az Év Civil Polgármestere díj átadásáról már írtam, abból kiderült, az elismerést első alkalommal Bogdán László a falu polgármestere kapta meg. 

A zömmel romák lakta település óriási változáson ment át az elmúlt közel másfél évtized alatt. Egykor a bűnözésben megyei éllovasok voltak, a többség segélyből élt. Mindez ma már a múlté. A település polgármestere és a falu közössége közös munkájának eredményeként ma Cserdi mintafalu, pozitív példája a roma felzárkóztatásnak. Sokan Cserdi csodáról beszélnek, pedig nincs semmi csoda abban amit elértek az itt élők. Kellett hozzá egy energikus faluvezető, aki képes volt elhitetni a falubeliekkel, hogy a boldogulásukhoz más utat kell választaniuk. Sok küzdelem árán napjainkban a Cserdiben élők felemelt fejjel járnak, tisztes munkából tartják el a családjukat, megszűnt a bűnözés, vannak akik a faluból már az egyetemre is eljutottak. 

Jómagam Bogdán Lászlót személyesen nem ismertem, szeptember 29.-én találkoztunk először. Az első pillanatokban már megnyerő volt, hiszen munkásruhában fogadott bennünket, látszott egész nap a délutáni ünnepélyes díjátadót készítették elő a falubeliekkel. A díjátadásra már elegánsan érkezett. 

Sok mindenről beszélgettünk, negyed óra múlva megértettem, hogy mitől is hiteles magyar ember Bogdán László. Nem azt mondta ugyanis amit ilyen alkalmakkor szokás, a tiszteletkörök helyett egyenesen, hittel beszélt a megtett útról. Szuggesztív, mélyen vallásos, hívő ember, aki tudja, a cigányok útja csak a tudás segítségével vezethet egy jobb, emberibb élethez. Jó volt hallani a szájából, hogy mindannyian magyarok és emberek vagyunk. Közös a hazánk, közös a sorsunk, egy az utunk. Szerethetem én úgy a hazámat, ahogyan a hazám még nem szeret engem-mondta. 

Mesélt a megtett út nehézségeiről, a társadalomban meglevő előítéletekről. Meggyőződése, csak együtt lehetünk ezen képesek változtatni. Szomorú volt a szájából hallani, hogy kialakult egy sztereotíp kép a cigányságról, amire sajnos sokan rá is szolgáltak. Ez ellen próbál a maga eszközeivel tenni, az adományok szállításával, vagy éppen a szlogenekkel: "Az tud adni, akinek van"; vagy "Önöknek termeltük, nem Önöktől loptuk". 

Mesélt a saját gyermekkoráról is, ami sok százezer cigányéhoz hasonló volt. Szegénységben, nyomorban éltek, bizony 16 éves korában még lemászott az egyik ismerősével a dögkútba, hogy húst tudjon a család enni. Tudja -e a kiközösítésre erős hajlammal rendelkező magyar társadalom, hogy bizony sok-sok településen bizony ma is lemásznak magyar emberek a dögkútba, és amit ott találnak, azt fogyasztja a család.

Bogdán Lászlóról senki sem hinné el, hogy csak nyolc osztályt végzett. Választékosan, szép magyarsággal beszél, látszik mindaz amit mond belülről, a szívéből jön. Az ő példája is megmutatta, nem a diploma teszi az embert, egy darab papírnál többet ér, ha valaki az élet iskoláját kijárta, és ott jelesre vizsgázott. Ugyan az ünnepségen megjegyezte, hogy nem beszél olyan szépen mint a politikusok, de ez inkább érdem, mint hiba. Bogdán László attól hiteles, hogy mindig magát adja, nem próbál senkinek sem megfelelni. 

Megtudhattuk tőle, hogy már gyerekkorában rájött, nem másokat kell hibáztatni a sorsunk alakulásáért. Úgy gondolta, s ma is úgy hiszi, nem várhatjuk az égi mannát, rajtunk múlik, hogy jobb életünk legyen. Abban hisz-mondta, hogy Magyarországon ma iszonyú nehéz cigányként létezni, de tenni kell azért, hogy jó emberek legyünk, mert megéri. Nagyon rossz véleménnyel van a napjaink úgynevezett cigány -politikai "elitjéről", meggyőződése, nem lehet rájuk számítani. A gödörből -mint Cserdi is mutatja--a romáknak saját erejükből kell kikapaszkodniuk. 

Egy korábbi interjújában erről így beszélt: 

"Ironikus és szánalmas, hogy időnként beemelnek a politikába díszcigányokat. Négyévente egytál pörköltes szavazót csinálnak belőlünk, mert hagyjuk. Ehhez asszisztáljak? Sose tenném.." 

Sokat beszélgettünk vele a tanulásról, a tudásról, mint a felemelkedés útjáról. Jogosan büszke arra, hogy ma minden gyerek aki végez az általánosban, elmegy középiskolába. Ez jó pár éve még nem volt így. Úgy fogalmazott: 

"Cserdi túllépett önmagán, állítom, hogy az egész országnak lehetne példa. Figyelni a gyerekekre, termelni: ez a feladat."

Szavait megerősítették azok a falubeliek akikkel találkoztam. Nem kiválasztottak voltak, az ünnepségen sokan ott voltak a településről, velük elegyedtem szóba. Elmondták, hogy bizony a kezdetekkor maguk sem hittek abban, hogy az út amin a polgármesterük vezetésével elindultak sikereres lesz. Megküzdöttek egymással -mondták, de megérte. "Tessék csak megnézni a házakat a faluban, láthatja, hogy többségük szépen felújított, rendezett" -mondta egy idősebb asszony. Laci -mert mindenki így nevezi-, hite átragadt az emberekre is, és jöttek az első sikerek. Ma Cserdiben nem közmunkából élnek az emberek, nem állnak sorban segélyért a hivatal előtt. Nem kell lehajtott fejjel járniuk, hiszen megdolgoztak azért, hogy megbecsült tagjai legyenek a hazának. 

Az Év Civil polgármestere szerint, ha megvan a tisztességes kenyér, akkor nem kell köcsögmentesíteni senkit. Nem kell a Földet rengetegszer körbeutazni, nem kell az országos roma önkormányzat tagjának lenni, nem kell ezért tanulmányokat írni milliárdokért. A cigánytelepekre üvegházakat, fóliasátrakat telepítene. Meggyőződése, hogy mindenkinek szüksége van felelősségérzetre. Aki az üvegházban dolgozik, maga lesz felelős a termésért. Jövőre Cserdiben már családonként határozzák meg, hogy kik lesznek a fóliasátrakért a felelősek. Ez egy újabb lépésük lesz előre. 

Cserdi talán az út közepén van. De lépni kell tovább. A polgármester csillogó szemmel, szenvedéllyel beszélt a távolabbi terveiről. Már épül a hűtőházuk, ahol bértárolást is tudnak vállalni, és sok embernek biztosítanak munkát is. De itt még nincs vége. Rengeteg elképzelése van, csak kapkodtuk a fejünket. Levédették már a Lasipe terméknevet. Ebből a termékcsaládból évente akár 10 ezer üveggel is tudnak majd gyártani, ha a szándékból valóság lesz. Áruházláncokkal akarnak megállapodni, így biztos piaca lesz majd a cigány lecsónak, a romburgernek. 

Sok mindenről kellene még írnom, de talán ezekkel a sorokkal is sikerült megnyerni az olvasókat, hogy az embereket nem a bőrszínük, hanem a tetteik alapján kell megítélni. Hiszem azt, hogy Cserdi utat mutat sok száz, hátrányos helyzetű település számára. A jövő útja nem a segély, és nem a közmunka. Összefogással és erős hajlandósággal lehet kiutat találni a nyomorból is. Persze ez nem történik, egyik napról, a másikra. Ami eddig történt a magyarországi romák "felzárkóztatása" érdekében, az bizony zsákutca volt. Milliárdok tűntek el, mint szürke szamár a ködben, vándoroltak ismeretlen zsebekbe. Tiszta kezekre és erős társadalmi szándékra van ahhoz szükség, hogy a mély árokból a felszínre kapaszkodjanak a többségi társadalom nagy része által megbélyegzett roma honfitársaink. Ehhez sok-sok Bogdán Lászlóra lenne szükség kis hazánkban. Imádkozzunk a Jóistenhez, hogy segítsen bennünket ebben. 

Bogdán László miután Beer Miklós püspök úrtól átvette az Év Civil Polgármestere díjat többek között ezt mondta:

"Mindig emlékszem arra, amit édesanyám mondott: akinek 220 forintja van, az kenyeret akar venni, akinek egymilliárd, az kétmilliárdot akar belőle csinálni és nem néz vissza." 

 

h i r d e t é s