Akiknek igencsak kedvez a Közép- és Kelet-Európában egy idő óta ismét virágzó populizmus. Ez a kategória ország- és pártfeletti.

Álságos szemforgatásuk, kétszínűségük, mellveregetésük, megjátszott hazafiságuk legfeljebb hányingerkeltő – igazán veszélyessé csak akkor válnak, ha hatalomra kerülnek. Mint például a romániai szociáldemokraták. Akik – miközben zsebre vágják az egész országot –, előszeretettel öltöznek népviseletbe, hogy elhitessék: zsebük tulajdonképpen a nép zsebe. Szembeszállnak mindenkivel, aki átlát rajtuk, akik felismerik, hogy számukra a hazafiság csak arra jó, hogy olyan tisztségbe kerülhessenek, ahonnan kényelmesen lenyúlhatják az országot.

Akár azt is mondhatnánk, hogy ellenségük minden becsületes ember, a gaztetteiket büntető igazságszolgáltatás, a lopásaikért őket felelősségre vonó Európai Unió, vagy a pártatlan sajtó, amely egyre gyakrabban és mind élesebben számol be arról a képtelenségről, hogy az Európai Unió Tanácsának elnöke, hat hónapon keresztül a korrupciójáról elhíresült Románia, ahol a kormánypártok Európa-ellenesek, és ahol az ország második embere ellen bűnvádi dossziéban vizsgálódnak, harmadik emberét pedig bűnvádi végleges ítélettel elítélték. És akik szerint az első ember sem érzi magát igazán jól…

A honvédelmi miniszteri tisztségéből Liviu Dragnea által menesztett Mihai Fifor legutóbb például a tekintélyes Le Monde című francia lapnak ment neki, talán ily módon megpróbálva visszalopni magát a pártelnök kegyeibe. A cikknek már a címe is sokatmondó: Bukarest aggasztó Európaellenes kisiklásai; az írás pedig végső soron Liviu Dragneáról szól, aki Romániát a közép-európai „szuverenista hatalmak” táborába vezeti.

A „szuverenista hatalom” kifejezés nagyjából olyan államot jelent, amely nem a nacionalizmusra, hanem a szuverenitásra helyezi a fő hangsúlyt és – Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan – harcot hirdet az igazságszolgáltatás, a jogállamiság ellen. A helyzet annál is különösebb, mivel az Európai Unió tanácsának elnökeként, Romániának kellene döntenie arról is, hogy büntetésben részesíti-e Magyarországot és Lengyelországot az igazságszolgáltatás aláaknázásáért.

A cikk kapcsán Fifor „patrihoț-hazafiként” nyomban az alkotmányra hivatkozik, amelynek legelső pontja szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Romániát, voltaképpen tehát csak az alkotmány rendelkezéseinek tiszteletben tartásáról van szó. Ezt a pontot egyébként az álhazafiak igen jól ismerik, ennek alapján ugyanis – Ceaușescuhoz hasonlóan – a belügyekre való beavatkozásra hivatkozva el lehet utasítani minden kellemetlen vádat. Az viszont nagyon kár, hogy Fifor csupán ezt a pontját ismeri az alkotmánynak és megfeledkezik mondjuk arról a szakaszról, amely kimondja, hogy Románia az Európai Unió alapító szerződéseihez való csatlakozása alkalmával átruházza az állam egyes hatásköreit a közösségi intézményeknek.

Meg arról, hogy szintén a csatlakozás nyomán, az Európai Unió alapító szerződéseinek előírásai, valamint a többi kötelező jellegű közösségi szabályozás elsőbbséget élvez az ellentétes belső jogszabályokkal szemben. Ergo, az unióhoz csatlakozva Románia – akárcsak Magyarország és Lengyelország – eleve elfogadta szuverenitásának bizonyos mértékű korlátozását. Aztán: a diaszpóra brutális csendőri beavatkozással „elgázosított” tüntetése kapcsán Fifor idézhette volna az alaptörvény hetedik cikkelyét is, amely a külföldi románokról szó, és amely tételesen kimondja: az állam támogatja az ország határain kívüli románokkal való kapcsolattartást, és cselekszik az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséért, fejlesztéséért és kifejezéséért.

Ebben a cikkelyben szó sem esik a jogállamért tüntető diaszpóra tüntetésének durva, gumibotos-könnygázas szétveréséről. És Fifornak eszébe juthatott volna a 34. pont is, amely szerint a gyűlések, a tüntetések, a felvonulások vagy bármely más gyülekezések szabadok és csakis békésen, bármilyen fegyver nélkül szervezhetők meg és bonyolíthatók le. Mert, ha erre a paragrafusra gondolt volna, akkor pártja feltehetően nem küldött volna provokátorokat a békés tüntetők közé.

De a román média leigázása után immár a francia médiaszabadságot is korlátozni igyekvő szociáldemokrata politikus gondolhatott volna az alkotmány véleményszabadságot szabályozó szakaszára is, amelynek megfelelően a gondolatok, a vélemények vagy a hitvallások kifejezésének szabadsága, az alkotások szabadsága sérthetetlen. A kétségbeejtő kórházi állapotok, a csecsemőhalandóság, az reménytelen életremény kapcsán pedig idézhette volna az alkotmány 34. paragrafusát, amely szavatolja az egészség oltalmazásához való jogot.

És ha még nagyon megbogarásznánk az alaptörvényt, sokkal több idézetet találhatnánk, amelyek aktuálisabbak lennének, mint az első szakasz, és amelyekre Mihai Fifor sokkal nagyobb joggal hivatkozhatott volna. De persze, az is meglehet, hogy nem csak Klaus Iohannis olvas lassan, de a szociáldemokraták is, így aztán Fifor még csak az alkotmány első szakaszáig jutott el.

Bár azért, miután menesztették a honvédelmi tárca éléről, sokkal több ideje lenne a lektűrre, amely kiterjesztené ismeretszintjét nem csupán az alkotmány esetében, hanem úgy általában is. És akkor nem mondana olyan képtelenségeket, miszerint bizonyos államokat – és itt nyilván Franciaország gondolt – zavar az a tény, hogy Románia felelősségteljesen látja el az Európai Unió tanácsának elnöki tisztségét. Nem másért, csak mert Fifor sorai január 3-án, 10,57 órakor látottak napvilágot – vagyis akkor, amikor Románia nem egészen másfél napja töltötte be ezt a tisztséget…

maszol.ro