h i r d e t é s

Bokros a máglyán

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Bokros a máglyán

2022. március 31. - 09:28

Szokatlan írásműben alázza porig a Népszavának nemrégen interjút adó Bokros Lajost a Mércében Lehoczky Noémi ("A kampányhajrában előkerült Bokros Lajos, de minek?").

Szokatlan az írásmű szinte személyeskedő haragtól fűtött hangvétele, ritka demagóg, szakmailag amatőr, eltájolt mondandója, érthetetlenül agresszív/gúnyolódó stílusa miatt. Szokatlan, hogy a Mércében egy ilyen írás jelenik meg.

1./ Bokros Lajos, aki semmiféle szerepet nem tölt be az ellenzék soraiban, 2010 óta kigolyózták, 2014-ben még elindult a mozgalmával, melyet az akkori ellenzék páriaként kiközösített, holott az egyetlen professzionális módon bonyolított kampány az övé volt – nem az ő hibája, hogy Magyarországon a tiszta beszédnek és konzekvensen végigvitt gondolatnak nincs tere, sem az ellenzéki pártok, sem a publikum soraiban.

Mint magánember tehát miért ne szólalhatna meg, nem a kampányhajrá részeként, hanem, mint a világban a szakma által ma is a tíz legelismertebb közgazdász egyikeként?

Csak nem az a baj ezzel, hogy "népszerűtlen javaslatokat zúdít az olvasóra"?

Miközben Márki-Zay egy-egy mondatban itt-ott elpötyögött "gazdasági programja" csak abból áll, hogy főbb vonásaiban (adórendszer, hatósági árak, rezsicsökkentés) átveszi, megtartja Orbán intézkedéseit?

2./ "Bokros a múlt embere!" Hát, igen! Méghozzá a harmincéves múlt egyetlen eredményes gazdaságpolitikájának kovácsaként!

Aztán pedig a Nemzetközi Valutaalap igazgatója, a Világbank szakértője, a CEU vezérigazgatója volt, majd EP-képviselő, aki a 2002 utáni kormányok fiskális szigort mellőző, fellazító, különféle alkukat bonyolító, csapkodó, koncepciótlan gazdaságirányító munkájában, melyhez – a szerző állításával ellentétben – sem neki, sem a szerző által hivatkozott Keynesnek semmi köze (kettejük gazdaságfilozófiájának sem egymáséhoz!) nem volt, abban, mint éceszgéber sem vett részt.

Mellesleg Márki-Zay szakértői, Bod Péter Ákos, Jeszenszky, Herényi is a múlt emberei! Méghozzá egy kudarcos ciklus részeseként!

Nem emlékszem rá, hogy a szerző kifogásolta volna a reaktiválásukat.

3./ A szerző Bokros minden állításába beleköt. Na, nézzük!

a./ "A béreket nem az inflációhoz, hanem a teljesítményekhez kell igazítani!"

A csattanós válaszhoz a szerző Komjáthi Imrét hívja segítségül, aki, a hatvanas évek klasszikus demagóg stílusában intézi el a tézist:

"Kedves Lajos! Megkérdezett már egy melóst, hogy mennyivel romlik a termelés hatékonysága, ha beveszi a 'beleszarok' tablettát, mert motiválatlan a napi szintű megélhetési problémák miatt"?

Na, mármost! Nem más ez, mint a jó öreg "kis pénz, kis foci" mentalitás, mellyel csak két baj van:

-ezer éve játsszuk, és ezért tart itt ez az ország, lassan egész Kelet-Európától is leszakadva, az Alföld porában tengődő bérmunka-vállalóként, gyarmati sorban.

Márpedig a termelékenység növelése nélkül semmiféle korszerű ipar (és mezőgazdaság) nem teremthető!

A magasabb bérek fedezetét pedig valamiből – nem hitelből! – ki kell gazdálkodni!

-a szentenciát e formában definiáló Puskás Ferenc már azelőtt vált a világ legjobb labdarúgójává, hogy igényeit imígyen megfogalmazta volna! Márpedig a sorrend nem fölcserélhető!

Mellesleg Komjáthi úr elfelejt arra a közismert tényre figyelmezni, hogy a fokozott bérkiáramlás a vásárlóerőre gyakorolt hatásával maga is gerjeszti az inflációt, egyben eliminálva a béremelés hatását is!

b./ "Elhibázott volt a járvány miatti hiteltörlesztési moratórium!"

A szerző lényegileg azt veti Bokros szemére, hogy az embereket megsegítő akció terheit nem a bankok, hanem az adósok nyakába akarja varrni!

Hát, kérem! A hitelmoratórium terheit mindenképpen a lakosság fogja megfizetni!

Nem is csak a moratóriumot kényszerből, vagy a könnyítést kihasználva könnyelműen igénybe vevő (a devizahitel-csapdát feledő) adósok, hanem valamennyi ügyfél. A kamatok, a számlavezetési díjak stb.körében.

Márpedig a következményekre fittyet hányó adósok helyett miért fizessenek mások (is), olyanok például, akik folyamatosan törlesztettek!

Itt megint azokat dajkáljuk, akik egyszerűbbnek ítélték, ha nem fizetnek, mert nem muszáj!

Ismét utalok az ész nélkül devizahitelt felvevőkre, aki utólag siránkoztak, ahelyett, hogy előre gondolkodtak volna!

(Nem beszélek a most lehetetlen helyzetbe jutottakról, akiknek nem volt választásuk!)

c./ "Csak azokat kell támogatni, akik végképp rászorulnak!"

Bokros a szerző szerint"démonizálja" a munkanélküli segélyt!

Mi van? A munkanélküli segélyt tudtommal Orbán "démonizálta", Bokros hozzá sem nyúlt!

Mellesleg mi a baj azzal, ha a segélyezést a rászorulóknak tartjuk fenn? (Persze, megfelelő mértékben és időtartamban. ) Nem így normális?

d./ "A minimálbér növelése káros volt!"

Miért, nem volt az? Most hagyjuk figyelmen kívül azt, a valamennyi orbáni "életszínvonal-politikára" jellemző tényezőt, hogy szavazt-szerző kampányfogás volt az indíték!

Nézzük önmagában! A minimálbér-emelés elviselhetetlen feszültségeket teremtett a közszférában és a magánszféra egy részében is.

Rengeteg vállalkozást ellehetetlenített. Vagy lehúzták a redőnyt (hurrá!), vagy négy órában alkalmazták, jelentették be, fizették a melósokat.

Lehet, hogy zsebbe kifizették a többit, de a szolgálati idejük, a táppénz- és nyugdíjalapjuk bánta ezt a nálunk szokásos áhrem menekülőutat.

Akit pedig kirúgtak, annak ennyi se jutott!

Miért nem volt tehát káros a teljesítmény nélküli minimálbér-emelés?

e./ "A benzinár-stop és a rezsicsökkentés kártékony eszköz!"

Miért? Nem az? Közgazdaságilag tökéletesen értelmezhetetlen és kártékony mindkettő!

Talán csak a szerző számára újdonság, hogy kizárólag szavazatszerző indíttatásuk mellett töméntelen kárt okoztak/nak.

A benzinár-stop valójában a piac tisztítását, szűkítését, a MOL monopolhelyzetének erősítését célozta, olyan anomáliákkal terhesen, hogy a kiskereskedelmi árat maximálták, miközben a nagykereskedelmi árat emelték. Ki a nagykereskedő? A MOL! Ki veszi át a tönkrement/bezárt kutakat? A MOL! Kit vágott haza az egész kampányízű, nem piac-komform intézkedés?

A kutasokon kívül a mezőgazdasági gazdálkodókat, akik nem tudták/tudják kivinni a földekre a gépeiket, hogy elvégezzék a tavaszi munkákat.

Meg a nagyközönséget, az ellátási bizonytalanságok miatt!

A nagy fogyasztókra nem vonatkozik, egy úrvezető pedig megspórolt havonta vagy hatszáz forintot! Ha kapott benzint! Egyébként megérte!

(Csirkefarhát: dettó!)

Ami pedig a rezsicsökkentést illeti, választásokat lehet vele nyerni, más haszna nincs!

A 110 hónap alatt átlag havi pár száz forintos családi megtakarítás azt eredményezi, hogy elvonták a szolgáltatóktól a hálózatkarbantartás forrásait, melyek így elmaradnak, rohad az egész nyolc éve, és sokszoros áron lesz helyrehozható! Amit a kedves fogyasztókra fognak terhelni!

Amikor (már) nem lesznek választások!

f./ "A nyugdíj nem szociális juttatás, hanem váromány"!

Na, ez nagyon nem tetszik a szerzőnek! Valójában azért, mert nincs tisztában a váromány jogi és közgazdasági fogalmával.

A juttatás az, ami bármikor visszavonható, a váromány az előzetesen rögzített feltételek bekövetkezésekor (szolgálati idő, életkor) jár, kikövetelhető!

Na, kérem! Ennyi volt!

Miben nincs igaza Bokrosnak?

Egyébként meg lehet vitatni, mint mindent!

Érvekkel, tényekkel (ha vannak), és nem gunyoros, kioktató, lesajnáló stílussal helyettesíteni azokat, lényegileg felkérve a megbíráltat, hogy induljon el a temető felé!

Én nagyon örülök, hogy Bokros, aki nem "előkerült", hanem felkérték, hogy mondja el a véleményét, tiszta vizet öntött a pohárba, mellőzve a szokásos sunnyogást kényes kérdésekben!

Amíg nem lesz bátorság ez ügyben konzekvensen lépni, addig marad ott ez az ország, ahol most van. Bárki kerül kormányra!

Kapcsolódó cikkek: