Bokros: azzal védekezik az állam, hogy hülye
Új megvilágításba kerül az önkormányzatok kára a brókerbotrányban, amikor azt tudjuk, hogy Orbán Viktor szólt az állami szerveknek, hogy mentsék ki a pénzüket, de az önkormányzatoknak nem, ez óriási gond - ezt Bokros Lajos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Olyan nincs, hogy a Külügyminisztériumnak van dugi pénze, és olyan meg pláne nincsen, hogy a Külügyminisztérium alá tartozó száz százalékig állami vállalat egy Quaestor nevezetű bróker cégbe fekteti be azt a pénzét, amit a törvény neki csak állampapírba enged fektetni - tette hozzá.
Bokros szerint az önkormányzatok törvényileg befektethetik a megtakarításaikat, de ők nem tudtak azokról az információkról, amelyekről a miniszterelnök szólt Szijjártó Péteréknek. A politikus elmondta: a kormányfő az állampolgárokat károsította meg, amikor a központi kormányzatnak szólt csak, az önkormányzatoknak meg nem.
Hozzátette: a Földművelésügyi Minisztérium elveszett 410 milliójával kapcsolatban azzal védekezik az állam, hogy hülye. Ha buta az állam, az olyan súlyos bűn, mintha gonosz lenne - fogalmazott. Bokros Lajos kijelentette: ha egy minisztérium nem tudja, hol van a pénz, ami az emberektől származik, az minimum hűtlen kezelésnek minősül.
A MOMA elnöke szerint érdekes, hogy március 9-e és 19-e között már nyomozás folyt, de csak 19-én jelentett öncsődöt a Quaestor, és csak 29-én vették őrizetbe Tarsoly Csabát, ergo 20 napja volt arra, hogy elintézze a cég ügyeit.
A politikus hangsúlyozta: az is érdekes, hogy a felügyelet semmilyen szerepet nem játszik ebben a történetben, a füle botját sem mozdítja, semmihez sem értenek. Hozzátette: a napnál világosabb, hogy ez a kormány mérhetetlenül züllött, vagy mérhetetlenül buta, vagy mérhetetlenül gonosz, de egyik vágány sem túl jó az ország számára.
sztarklikk.hu / ATV