Botka László is vállalná a miniszterelnök-jelöltséget, HA
Három feltétellel lenne Botka László, az MSZP-s szegedi polgármester miniszterelnökjelölt.
Ezt maga a városvezető mondta el a 168 órának adott videóinterjújában.
Ez a 3 dolog:
- Közös ellenzéki listát akar
- Azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson
- Megállapodást kell kötni az új baloldali politikáról is
Botka szerint úgy tűnik, az ellenzék nem is akar nyerni 2018-ban, és egymás ellen is folytatják pozícióharcaikat.
Nem ő az első, akinek a neve felmerül a valamikori néppárt részéről, mint a „baloldal közös jelöltje”.
A kormányhű Magyar Idők volt az első, amelyik bedobta az új „közös jelöltet”, Andor László személyében.
Később az Együtt cáfolta, hogy bárkivel megállapodott volna a közös indulásról. (168 óra) / 444.hu