Ahogy arról mi is beszámoltunk, és ahogy azt Havasi Bertalan volt olyan szíves fényképekkel alátámasztva szétkürtölni, az alakuló gyűlés a vártaknak megfelelően lezajlott. Kormányprogram persze – más országok belügyeibe való beleugatáson kívül – sehol.
Az EU sorsát formáló választások éve lesz 2018 - vélik a brit Express szerkesztői, akik hat fontos szavazást sorolnak fel. Az elsőt január második hetében tartják Csehországban, az áprilisi magyar voksolás a negyedik a menetrendben. - írja a Napi.hu
Több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon a vándorsólyom. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a 20 éves évfordulóra emlékezve szenteli 2018-at a világ leggyorsabb madarának. - írja az OrientPress
Megújul az adózás rendjéről szóló törvény, a megismert koncepció alapján az adóigazgatás általános eljárási szabályai két törvényben fognak megjelenni - írja közleményében az RSM Hungary blog. Vannak pozitívumok is. - közölte a napi.hu.
Jó látni két ilyen elégedett embert. A végtelenül boldog Varga Mihály átadja a fülig vigyorba öltözött Kövér Lászlónak a jövő évi költségvetés nemzeti színű szalaggal átkötött példányát, miközben egymás kezét markolásszák lelkesen. Csodás. - írja a kolozsvaros.com.
Az államadósság-mutató 2018. december végére tervezett mértéke 69,5 százalék a bruttó hazai termék (GDP) arányában, várható összege 28 043,6 milliárd forint - derül ki az Országgyűlésnek kedden benyújtott költségvetési törvényjavaslatból. - írja a nepszava.hu.
Molnár Gyula szerint minden olyan próbálkozás, amely az MSZP-t és a Jobbikot össze akarja hozni, teljesen hibás, sem a két párt szavazóbázisa, sem a képviselt értékek nem összeegyeztethetők - nyilatkozta az Észak-Magyarországnak a szocialista párt elnöke.
Közvetlen nyomást gyakorol az orosz diplomatákra az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak érdekében, hogy azok ne menjenek az amerikai választóhelyiségek közelébe - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő hétfői Facebook-bejegyzésében - írja a Profitline.hu.
Eddig úgy tűnt a kormánypárt nem tud mit kezdeni a rendszerváltás után született generációval, mert egyszerűen túlöregedték a fiatal (?) demokraták (?) azokat, akik nevében előszeretettel szónokolnak - írja a SZEGEDI KATTINTÓS.