h i r d e t é s

Na de kire szavazzunk 18'-ban?

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Na de kire szavazzunk 18'-ban?

2016. december 05. - 08:55
0 komment

Ha ezt a kérdést nem verik bele a szemembe minden nap ötvenszer, akkor egyszer sem - írja a Sepherd Szerint Blog

Forrás: technokrata.hu

Most belemegyek egy meglehetősen meredek fejtegetésbe, hogy rámutassak lehet van egy olyan alternatíva, amire nem is gondoltál. (Remélem eljutsz a cikk végéig is)

(Szeretném előre leszögezni, hogy az itt elhangzott gondolatok egyfajta új struktúrára igyekeznek rámutatni, ami nem kötelező érvényű, és nem kizárólagos. Csak egy ötletcsíra.)

Jó magyar szokás. KIRE NE? - vagy - KI ELLEN? voksoljunk. (Ez nem az én véleményem, ez az ellendrukkerek véleménye, akik az adott pártformáció ellen vannak...)

  1. Nem szavazok a Fideszre, mert lop, csal hazudik. Funkcionális analfabéta tolvajok, akik egyetlen élethivatása az, hogy konténerszám hordják haza a közpénzt, mindezt a legnagyobb nyilvánosság előtt. Felszámolták a sajtó és médiaszabadságot, újra be akarják vezetni a Ratkó korszakot és az inkvizíciót, behívnák az oroszokat, állandóan pénzt kunyerálnak az Eu-tól, de közben meg ellene ágálnak minden fórumon.
  2. Nem szavazok a Jobbikra, mert sötét agyhalott seggfejek, akik akkor is magyar zászlót lengetnek, amikor náci, és/vagy fasiszta eszmék környezetében emlékeznek meg háborús bűnösökről. Egytől egyig mindegyik rasszista, antiszemita, xenofób alak, akik végcélja a demokrácia elveinek sárba-tiprása, és a Fidesz által már kitaposott ösvény folyamatos és boldog használata.
  3. Nem szavazok az MSZP-re, mert amikor hatalmon voltak pont ugyan úgy loptak, csaltak hazudtak, mint azok akiket most igyekeznek támadni. Ugyanakkor képtelenek a begyöpösödött rendszerüket felülvizsgálni, a régi motorosokat nyugdíjazni, új és modern szociális elvek mentén érdemi gondolatokat kinyomni magukból, hiszen egyetlen céljuk van, rálépni arra az ösvényre, amit a Fidesz mára kiépített. 
  4. Nem szavazok a DK-ra, mert a Gyurcsány... 
  5. Nem szavazok az LMP-re, mert fingom sincs mit akarnak.
  6. Nem szavazok az Együtt-re, mert mindig más utakon járnak, mint a többi ellenzéki párt, képtelenek az együttműködésre, és Juhász Péter életcélja kizárólag az, hogy saját személyiségét ápolgassa, miközben minden nap vazelin nélkül seggbe-kúrja Rogánt. 
  7. Nem szavazok a PM-re (már csak P) mert látszat szerint összesen három tagja van, fajsúlytalanok, kicsik, értéktelenek, láthatatlanok, felfoghatatlanok.

Oké.. így tudjuk kikre, kikre ne! De nem tudjuk még mindig kire!?

A demokrácia (néphatalom) halott! 

Ez a közhely napi szinten elhangzik szinte minden sötét kretén szájából. Ennek összetett okaiból csak hármat említenék meg.

  1. Fogalma sincs mi az a demokrácia
  2. Ha véletlen tudja, akkor szándékosan félreértelmezi, félremagyarázza
  3. Nem tudja, de értelmezi és magyarázza

Jelenleg a világban képviseleti demokrácia van, ami mára pont annyira tekinthető demokráciának, amennyire egy teknősbéka tekinthető halnak, szimplán annak alapján, hogy rövidebb, hosszabb ideig a vízben tartózkodik. 

A képviseleti demokrácia nem más, mint az az autokrácia (egyeduralom), amit a nép jobb híján elfogad, hogy valaki másra hárítsa a felelősséget, majd oka legyen ezen mérgelődni. Azért autokrácia, mert a választott képviselő (mindegy, hogy az földrajzilag mit és hol képvisel) az adott területre vonatkoztatva olyan hatalmat kap, amit senki sem ellenőriz, vétóz meg, vagy szabályoz. Ha mégis, akkor az a személy a választott képviselő haverja, párttársa, rokona, vagy kinevezett szárnysegéde.

A képviseleti demokrácia egy korszakos átbaszás. mert elhiteti a néppel (demosz), hogy övé a hatalom(kratein). Pedig a hatalom azé, akit a nép választ, miközben a nép jogköre odáig tart, hogy ezt a hatalmi státuszt négyévente szavazatával megerősítse.

A DEMOKRÁCIA NEM HALOTT.

ELEVE SOHA NEM IS ÉLTÜNK BENNE. 

Ennek talán legfontosabb oka, hogy a társadalom irtózik a felelősségtől. A képviseleti demokrácia nem más, mint a felelősség áthárítása egy olyan személyre, aki elhiteti velünk, hogy képes felelős ember lenni helyettünk. Az már egy másik lapra tartozik, hogy elvileg ezt értünk kéne tegye, holott a gyakorlat arra utal, hogy önmagáért, a pártjáért, és a pártideológiáért (meg a bevételekért) felelős egyedül.

A felelősségre való képesség 

Na itt már komolyabb problémák vannak. Az emberek lássuk be a saját életük apróbb nagyobb döntéseiben is képtelenek felelősen fellépni. Csak pár dolog

  • Nem foglalkozunk eleget a gyerekeinkkel.
  • A családi életünk kimerül abban, hogy vasárnap közösen eszünk a TV előtt.
  • A szeretetet pénzen mérjük ki, ajándék gyanánt az erre szolgáló napokon (névnap, szülinap, karácsony, stb.)
  • Más problémájára nem vagyunk kíváncsiak.
  • Ha a saját problémánk megoldódott, akkor esetleg képesek vagyunk máséval is foglalkozni. De amíg van problémánk, tőlünk a világ akár fel is robbanhat, leszarjuk.
  • A társadalom egy olyan szervezeti forma, aminek csak akkor vagyunk részesei, ha kapunk tőle valamit. Ha adni kell, akkor a társadalom szerkezetét rossznak tekintjük!
  • A pénz az Isten. 
  • A vallás, nem hit és erkölcsi, hanem pénzügyi és politikai kérdés.

...A felelősség elmismásolása okán, ma a világban (nem csak Magyarországon) olyan káosz formálódik, amit csak és kizárólag felelős emberek, felelős döntéseinek sorozata képes megoldani. Ez egy olyan folyamatrendszer, amiben a tévedések mindegyike egy-egy az emberiség egészére kiható katasztrófához vezető zsákutcává válhat.

Na de Magyarország? A világgal szemben?

A világért, és nem azzal szemben. Ez nagyon fontos differencia.

A világban található emberek által működtetett társadalmak mindegyike egy olyan újító és élhető életszervezési modellt keres, ahol a demokrácia és a felelősség kérdései nem tehertételnek, hanem élhető, és viselhető életvitelnek számítanak. Azaz az emberek szeretnék a hatalmat gyakorolni olyan módon, hogy a felelősség ne csapja őket durván szájba. 

Ezt csak egy emberre szabott rendezői elv képes megteremteni, ahol világosak a következő alapelvek:

  • Fel kell ismerni meddig érnek a kompetenciáink (Tudjuk mihez értünk, és mihez nem)
  • Fel kell ismerni mások kompetenciáját (látni kell mások értékeit, pl: ki, mihez ért, vagy nem ért)
  • Fel kell ismerni a valódi, és a kreált problémák között különbséget. (Na ez baromi nehéz, és egy külön cikket fogok róla írni)
  • Fel kell tudni számolni a jelen demokratikusnak tekintett, de autokrata eszméket.
  • Új társadalmi egységet és szerkezetet (életformát) kell létrehozni, azaz szemléletváltásra és változásra van szükség.

Ha a fenti öt pont teljesül, akkor (ez az én egyéni véleményem) egy egészen új világ nyílik meg számunkra. Ez nem kis feladat, de ha alaposabban belegondolunk nem is olyan szörnyem nehéz kihívás.

Oké. De ki a rossebre szavazzak 18'-ban?

Úgy vélem erre nézve van pár ötletem, és elképzelésem, amik nem kötelező erejűek, de talán gondolatébresztőnek hatnak majd. 

2016. november 20-án lesz egy előadásom. Erről felvétel fog készülni és remélem, hogy te, aki ezt a cikket most elolvasod, majd végignézed az előadást is, majd elég erőt érzel magadban ahhoz, hogy odaállj a változás eszméje mellé, és felvállald annak a felelősségét, hogy valami hasonlót létrehozol. Ezt (remélem) megosztod velünk, olyanokkal, akik kíváncsiak a te gondolataidra, a te elképzeléseidre, a te jövőképedre.

Az élhető jövő itt van előttünk.

A kérdés, hogy merünk - e felelősséget vállalni, és elindulni feléje, vagy sem?

A válasz ma még nem adható meg, de már gondolkodhatsz rajta. 

ui: Ha nem világos, én a részvételi demokráciáról beszélek, amit a társadalmi felelősségvállalás mentén lehet csak üzembe helyezni. Ehhez ellenben szükség van a társadalom, azaz a társadalom építőköveire az emberekre, egészen pontosan például rád. :-)

Ha érdekes ez a gondolatmenet, akkor katt IDE

shepherdszerint.blog.hu