h i r d e t é s

Botok, gyújtogatás, erőszak: felvételek a debreceni menekülttáborról

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Botok, gyújtogatás, erőszak: felvételek a debreceni menekülttáborról

2015. június 29. - 20:37
0 komment

Több száz rendőr vette körül a debreceni menekülttábort.

A helyszínen tartózkodó olvasónk szerint a rendőrök arról tájékoztatják az érdeklődőket, hogy „balhé van” a táborban - írja az atv.

Más forrásból úgy értesültünk, hogy a város szinte teljes rendőri állományát a debreceni menekülttáborhoz vezényelték. Amint megtudjuk, mi történt, frissítjük cikkünket.

Forrásunk értesülései szerint a 800 főt befogadni képes táborban jelenleg 1600 menekült és bevándorló tartózkodik, a túlzsúfoltság már több ízben okozott zavart az intézményben.

Az atv.hu érdeklődésére Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője megerősítette a rendőri intézkedést, de további részleteket nem árult el.

A Hír24 az atv.hu hírének megjelenését követően úgy értesült, hogy a rendőrség jelentős erőkkel kivonult, és a Sámsoni utat is lezárták. A hajdú-bihari rendőrség szóvivője tájékoztatása szerint a táboron belül alakult ki konfliktus, ám tudomása szerint nem sérült meg senki.

Update 16:42:

Az atv.hu értesülése szerint a nyugalom helyreállt a menekülttáborban és környékén. Részletekkel rövidesen jelentkezünk.


Forrás: MTI

Autókat rongáltak meg, gyújtogattak

Autósokra támadt a debreceni migrációs tábor mintegy száz lakója, botokkal felfegyverkezve hétfő délután a tábor melletti 471-es számú úton.

A környékbeliek elmondása szerint botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat és autóbuszokat, és felgyújtották az út menti kukákat. Sérültekről nincs információ.

A rendőrség rendkívüli erőkkel van a helyszínen - tapasztalta az MTI tudósítója. Miután a támadók visszahúzódtak a táborba, a befogadóállomás bejáratánál farkasszemet néznek a felsorakozott, pajzsot viselő rendvédelmi erőkkel. A kapu túloldalán több tucatnyian állnak, néha rigmusokat skandálnak, többször azt kiabálták, hogy "Allah akbar".

A rendvédelmi erők ruháján rendőrség, készenléti rendőrség és határőrség felirat olvasható.

A tábor bejáratához folyamatosan érkeztek rendőrségi kocsik, jelen vannak a mentők és a tűzoltók is.

Exkluzív olvasói felvételek a gyújtogatásról

"Vallási indíttatású nézeteltérés"

Két migráns vallási konfliktusa miatt robbant ki az összetűzés a debreceni menekülteket befogadó állomáson - közölte az MTI érdeklődésére a helyszínen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Demeter Erika rendőr hadnagy elmondta: ebbe a konfliktusba kapcsolódott be több menekült, akik később lezárták a 471-es számú főutat, kukát gyújtottak fel és megdobálták az autósokat.

A rendőrök könnygázt vetettek be a csoportosulás feloszlatására, lőfegyvert nem használtak, az összetűzésben senki nem sérült meg - tette hozzá a sajtóreferens. 

Elmondta azt is, hogy egy embert a rendőrség őrizetbe vett.

Az esetleges további konfliktusok elkerülése érdekében a rendőrség a helyszínen és környékén továbbra is fenntartja a kiemelt rendőri jelenlétet - írta közleményében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Úgy tudjuk, az egyik táborlakó megtaposta a Koránt, és emiatt történt az összetűzés.  

Megsérült egy rendőr, megdobták egy kővel

Megsérült egy rendőr a konfliktusban, a Készenléti Rendőrség főtörzsőrmesterét kővel dobták meg - közölte honlapján a rendőrség hétfő délután.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a rendőr hámsérülését a helyszínen ellátták, más sérülésről a rendőrségnek nincs tudomása. A helyszíni szemle és az anyagi kár megállapítása folyamatban van.

Lezárták a menekülttábort

A debreceni migrációs táborban hétfő délután történt incidens miatt ideiglenesen lezárták a befogadóállomást - számolt be az eseményekről az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.

A táborlakók bemehetnek a befogadóállomásra, de onnan csak alapos indokkal engednek ki bárkit is.

Este fél 7-kor megérkezett a táborba Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott és Papp László, Debrecen polgármestere. Ők egy rendőri vezető kíséretében bementek a befogadóállomásra - látta az MTI tudósítója.

A helyzet pillanatnyilag nyugodt, a rendőrök még mindig nagy erőkkel vannak a helyszínen. A tábor kapujánál mintegy két tucat migráns tartózkodik.

Újabb felvétel a feldühödött tömegről

 

atv.hu (Címlap Fotó: MTI)

Posted by SEJT on 2015. június 29.