h i r d e t é s

Bottoni: Az autópályák Budapest felé vezetnek, nem Bukarest felé. Ez nem integráció

Olvasási idő
13perc
Eddig olvastam

Bottoni: Az autópályák Budapest felé vezetnek, nem Bukarest felé. Ez nem integráció

2022. január 01. - 06:11

Stefano Bottoni szerint a romániai magyarok integrációja kudarcot vallott, Orbán Viktor pedig kihasználta a román állam gyengeségét.

Stefano Bottoni - Forrás: Új Egyenlőség/YouTube

A Deutsche Welle interjúját a Transindex szemlézte

Megjelent román nyelven Stefano Bottoni Sztálin öröksége Romániában. Magyar Autonóm Terület, 1952-1960 című kötete, ennek kapcsán készített interjút a történésszel Sabina Fatti újságíró a Deutsche Welle számára. Az alábbiakban a román nyelvű beszélgetés fordított változatát olvashatják.

DW: A Sztálin öröksége Romániában. A Magyar Autonóm Tartomány 1952-1960 című könyvében azt írja, hogy 'Székelyföldet joggal nevezhetjük az instabil interetnikus kapcsolatok sikeres konszolidációjának példájaként'. Ez a siker annak köszönhető, hogy az RMDSZ részt vett az elmúlt 25 év szinte valamennyi kormányában, vagy elsősorban különböző történelmi eseményekre hivatkozik, amelyek segítettek megszilárdítani azt, amiről beszél?

Stefano Bottoni: Kettős konszolidációra gondolok, az első totalitárius típusú volt, amit a sztálini tényezőnek nevezhetünk. Azért adtam ezt a címet a könyvnek, mert Sztálin volt valójában az erdélyi magyar autonómia kezdeményezője, és ő volt az is, aki a területi autonómiát a Szovjetunióban és a szovjet blokk államaiban kitalálta. Az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány volt a legjobb példa az etnikai asszimiláció nélküli politikai integrációra totalitárius keretek között. Ezért ma már nehéz megmagyarázni, hogy egy nem baloldali beállítottságú közösség, mint az erdélyi magyarok, hogyan fogadhatta el elsöprő arányban a baloldali, kommunista politikai rendszerbe való integrációt. Ez volt a romániai magyarság első integrációja a román nemzeti és állami keretek közé.

A második integrációra 1989 után került sor, és az emberi jogokon alapuló demokratikus keretek szolgáltatták ennek a lehetőségét. Sokat elértünk, ha összehasonlítjuk az erdélyi és a kelet-európai helyzetet: ha megnézzük, mi történt a volt Jugoszláviában és a volt szovjet térségben, megértjük, hogy Erdély története sokkal drámaibb is lehetett volna. 1990 márciusában heves összecsapások voltak Marosvásárhelyen, de ezek nem vezettek etnikai háborúhoz. Tehát egy nagyon instabil környezetben, amilyenek a posztkommunista demokráciák voltak az 1990-es években, ez siker volt, mert sem a bukaresti politikai elit nem akart ilyen konfliktust, sem az RMDSZ köré csoportosuló magyar elit. Nem vagyok annyira elégedett azzal, ami az elmúlt 15 évben történt, mert sok lehetőség lett volna az erdélyi magyarság számára, és ezek nagy részét nem használták ki. A társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai integráció valamikor 2005-2007 között megtorpant. A 2008-as gazdasági válság a romániai magyarokat is megviselte. A gond az, hogy miután Orbán Viktor 2010-ben hatalomra került Magyarországon, ez a Bukarest által támogatott 'szoft' integrációs projekt teljesen megbukott.

DW: Ön szerint Bukarestnek valóban volt egy ilyen 'szoft' integrációs stratégiája a magyarok számára 1989 után, vagy hagyták, hogy a dolgok a maguk útján menjenek anélkül, hogy a román állam bármilyen módon beavatkozott volna?

Stefano Bottoni: Nehéz megmondani, a történészeknek 30-40 éves távlatokra van szükségük ahhoz, hogy egyértelmű elemzést készítsenek. Ebben az esetben hiányzik egyelőre ez a perspektíva, de amit Romániában láttam, amikor 2002 és 2007 között a doktori disszertációmhoz a helyszínen dolgoztam, az ennek bizonyos elemeire utal. Úgy vettem észre, hogy 2004 után volt egy pillanat, amikor Románia nagyon gyorsan fejlődött, párhuzamosan azzal az időszakkal, amikor Magyarország a baloldali kormányok alatt érdektelenebb volt az erdélyi magyarság és a külhoni magyarok iránt: akkor a magyarok elkezdtek őszintén hinni abban, hogy Románia számukra nem feltétlenül érzelmi értelemben vett haza lehet, hanem egy normális ország, ahol megbecsülve érezhetik magukat és tisztességesen élhetnek. Románia azonban kudarcot vallott, különösen 2008-2009 után, amikor az ország a gazdasági válság nehéz éveit élte át.

2010 után jött az új kihívás az Orbán-kormány részéről, amely felajánlotta a magyar állampolgárságot, és közel 1 millió ember elfogadta ezt a kompromisszumot. A magyar útlevél a kivándorlás elősegítője lett, és az erdélyi magyarok többsége számára Románia nem volt többé számukra életképes ország, ahol jól élhettek volna. Úgy gondolom, hogy az integráció kérdése jelenleg a legfontosabb. Ez Románia katonai biztonságának is az egyik sarokköve: a társadalmi és kulturális integráció problémája, nemcsak Kovászna, Hargita és Maros megye, hanem általában az ország fenntarthatósága szempontjából.

DW: Az Orbán-kormánynak sok folyamatban lévő közvetlen és közvetett beruházási projektje van Erdélyben. Ezek a magyar beruházások versenyre keltek azzal, amit a román állam Erdélyben tesz. A kedvezményezett természetesen Erdély, de a román államot is zavarják ezek a befektetések. Ön szerint hogyan oldódhatna meg ez a vita?

Stefano Bottoni: Megértem, hogy a román államnak nincs ínyére, mert az a kérdés, hogy ki irányít egy területet, ez nagyon fontos. Európában van egy megoldás, amelyet lehetett volna használni: Dél-Tirol.

DW: Ez az etnikai kritériumokon alapuló területi autonómia példája?

Stefano Bottoni: Igen, etnikai autonómia, fenntartható gazdasági fejlődéssel, az olasz területen élő német kisebbség bevonásával. Dél-Tirolban az 1950-es és 1960-as években még feszültebbek voltak az etnikumközi kapcsolatok, mint Erdélyben az 1990-es években. Az autonómia megoldotta a problémát. De nem hiszem, hogy a külföldről származó megoldások alkalmazhatók Romániában, ahol a körülmények nagyon eltérőek, és hogy az a modell, amelyet a magyarok az 1990-es évek elején akartak, még mindig megfontolandó lenne. Románia következetesen elutasította ezt, mivel ez a szuverenitás elvesztésével jár ezen a területen. Az olasz állam lemondott a területének egy része feletti szuverenitásáról.

DW:A szuverenitás feladásával Olaszország veszített, vagy nyert valamit?

Stefano Bottoni: Hosszú távon nyert, de az 1970-es években, amikor úgy döntött, hogy területi autonómiát ad Tirol német nyelvű lakosságának, nem volt biztos, hogy a dolgok ilyen jól alakulnak. Ez egy szerencsejáték volt. Sikerült konszenzust teremteni a bécsi és az olasz politikusok között. A román-magyar hullámzó viszonyokat elnézve nem hiszem, hogy valaha is lesz ilyen konszenzus. Van azonban valami más is: a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor nagyon intelligens politikus, sikerült létrehoznia egy regionális nacionalizmust, vagy más szóval az európai félperiféria nacionalizmusát. Olyan embereket gyűjtött maga köré, mint Robert Fico (volt szlovák miniszterelnök 2006-2010 és 2012-2018 között), Aleksandar Vučić (Szerbia elnöke 2017 óta), de Romániából, a PSD-ből vagy a PNL-ből is vannak hívei. Ez a félperifériás nacionalizmus a kelet-európaiak nacionalizmusa, amely belülről néz szembe az EU-val. Lengyelországtól a Balkánig talált ideiglenes vagy stratégiai partnereket a fejlesztési vagy identitási projektjeihez, a családtól kezdve a kereszténységen alapuló európai vallásig. Orbán Viktort gyűlölik Romániában, ugyanakkor irigylik is. A magyar miniszterelnök azonban tudja, hogy Románia soha nem fogja elfogadni a 'magyar uralmat' Erdélyben, sem gazdaságilag, sem politikailag. A román állam jelenleg gyenge, és nincs jövőképe Erdélyről. A román autópályák Kolozsvárt, Nagyszebent, Temesvárt Budapesttel kötik össze, nem Bukaresttel. Ez tény.

DW: Úgy gondolja, hogy Erdélynek ez a nyugat felé, Budapest felé való integrációja, ahogyan azt Ön megfigyelte, hatással lehet a jövőre?

Stefano Bottoni: Nem tudom. Úgy érzem, hogy az értelmiségiek kiábrándultak a román államból, amely nem rendelkezik jövőképpel. Hatalmas demográfiai problémák vannak, és úgy tűnik, hogy minden olyan, mint a két világháború közötti időszakban volt: apolitikus társadalom és meglehetősen zavaros politikai konfrontációk. Ha valaki elemzést kér tőlem Romániáról, nem tudom megmondani, hogy az egyik vagy másik kormány mit tett, csak a fordulópontokra tudok rámutatni: az egyik ilyen 2007-ben volt, amikor az országot felvették az EU-ba. Románia nagyon keményen dolgozott ezért a célért. 2000-ben jártam először Romániában, és elmondhatom, hogy teljesen más ország volt, mint 2007-ben. Az én szemszögemből nézve 30 évvel elmaradt Magyarországtól. 2007-ben ez a különbség legfeljebb 10 évre csökkent. Ez egy kollektív siker volt, semmi sem épült rá, ez csak egy platófázis volt. Romániának többet kell számítania az EU-ban, de nincsenek kitűzött nemzeti céljai.

DW:Azt mondja, hogy nincs országos projekt?

Stefano Bottoni: Igen, nincs országprojekt, 3-4 millió román kivándorolt, és az állam nem tett semmit, nem olyan értelemben, hogy megakadályozza őket, mint a kommunizmusban, de az állam megérthette volna, hogy a tömeges kivándorlás katasztrófa Románia társadalmi kohéziójára nézve. A román állam csak azt hitte, hogy évtizedekig megszabadult a munkanélküliektől, de ugyanakkor nem gondolt arra, hogy ezzel hozzájárult egy társadalmi katasztrófához: több tízezer gyerek nő fel szülők nélkül. Ez egy ismert katasztrófa. Romániának szüksége van egy országprojektre.

DW: Ehhez képest Orbán Viktor többször beszélt arról, hogy a Kárpát-medencét a térség államaival együtt lehetne fejleszteni. És amikor erről a régióról beszél, akkor arra a területre utal, amelyet 1918 előtt Budapest igazgatott. Ön szerint ez egy olyan gazdasági, kulturális és szellemi terület, ahol Magyarország vezető szerepet akar betölteni?

Stefano Bottoni: Igen, ez egy nyilvánvaló és bejelentett projekt. Ez nem titok. Mit csinálnak a multinacionális vállalatok Kelet-Európában? A kevésbé fejlett országokban keresik a lehetőségeket. Amikor Németország 1990 után befektetett keleten, a német nemzetiségűek hálózataira támaszkodott. Magyar szempontból - és most Budapestről beszélek - ez a projekt nagyon ambiciózus, jól megtervezett az infrastruktúra tekintetében, de van egy ellentmondás: Magyarországnak nincs belső társadalmi kohéziós projektje. Ha regionális integrációt akarnak, ha regionális szupremáciát akarnak egy olyan területen, amely magában foglalja Horvátország, Szlovákia, Vajdaság, Erdély egy részét, amelyek az egykori Osztrák-Magyar Monarchia részei voltak, akkor meg kell oldaniuk a belső problémáikat. Magyarország a bruttó hazai terméket tekintve nem sokkal gazdagabb, mint 10 évvel ezelőtt. Ha Orbán Viktor megoldotta volna ezt a problémát, akkor meglenne a legitimitása arra, hogy fejlesztési programokat készítsen a Magyarország határán fekvő félperifériás régiók számára. Magyarországnak azonban vannak szegény területei a belsejében, különösen keleten, Ukrajna felé, és több mint egymillió roma lakik itt, akiket nem sikerült integrálni. Minden regionális fejlesztési programot, valamint a regionális szupremácia kiépítését egy belső fejlesztési programnak kell megelőznie. A magyar polgárok is eléggé kiábrándultak, majdnem úgy, mint Romániában, csak Magyarországon Orbán Viktor van, és egy erősebb és tekintélyelvűbb államrendszer. Illúzió, hogy Magyarország újjáépítheti az Osztrák-Magyar Monarchiát, amelynek központja Budapesten van. Magyarország elvesztette pozícióját a fejlettségi rangsorban, Szlovákia megelőzte az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében, akárcsak Lengyelország, és Románia is egyre közelebb kerül hozzá.

DW:A kommunista rendszer idején Moszkvának közvetlen érdeke volt az, amit önök a Magyar Autonóm Régió "territorializálásának" neveznek. Lehet, hogy ez egy enklávé-projekt volt, a Szovjetunió által Közép-Ázsiában vagy a Kaukázusban alkalmazott példákat követve?

Stefano Bottoni: Nem hiszem, hogy Sztálinnak volt egy enklávé projektje Romániával kapcsolatban. A konfliktusok elkerülése érdekében a territoriális egyensúlyát akarta megteremteni minden nemzetiség számára. Romániában kompromisszum született a román és a magyar vezetők között, például, hogy a romániai magyarokat nem fogják Magyarországra kitelepíteni, mint ahogy ez más országokban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában történt. A magyar kisebbség Erdélyben maradhatott, de egy feltétellel: az új realitások azonnali elfogadásával, nemcsak a trianoni békeszerződés után meghúzott határokkal, hanem az új politikai rendszerrel is. Sztálin 1952-ben, a Magyar Autonóm Tartomány létrehozásával intézményesítette ezt a kompromisszumot.

DW:Ön szerint Erdély fontos pont volt vagy még mindig az Oroszország számára a regionális geopolitikában?

Stefano Bottoni: Igen, volt egy pillanat a 45-50-es években, talán még később is, de a 70-es és 80-as évekről nincsenek kéznél a szovjet dokumentumok, amikor az erdélyi kártyát Moszkva kijátszotta, és a lakosságot a divide et impera logikájával instrumentalizálta. A Magyar Autonóm Tartomány azért volt sikeres a magyarok körében, mert békét, mindennapi életet biztosított, nem etnikai konfliktusok nélkül, mert könyvemhez sok etnikai mikrokonfliktust dokumentáltam, de társadalmi háború nélkül. Ne felejtsük el, hogy az 1950-es évekig ez a régió 30 évig etnikai, gazdasági és társadalmi instabilitáson ment keresztül.

DW:Használhatja-e még Oroszország ezt az oszd meg és uralkodj taktikát Erdély esetében, ahol Románia szuverenitását a magyar befektetések kérdőjelezik meg?

Stefano Bottoni: Talán. 1990 után az a benyomásom, hogy a Nyugat nem értette meg, hogy a kelet-európai etnikai konfliktusok nem fognak megszűnni, nem értette meg a Szovjetunió összeomlásának súlyos következményeit, nem értette meg a jugoszláviai konfliktusokat. Vlagyimir Putyin azonban megértette, hogy mit jelent a nemzeti és társadalmi identitás kérdése a hétköznapi emberek számára, és ezt a megértést a Balkánon és a balti államokban is felhasználta, ahol az orosz diaszpóra lakosságát használta fel. Romániában történtek próbálkozások, de itt van egy előnyünk, az elmúlt száz évben még soha nem fordult elő, hogy Magyarország és Románia gazdaságilag és politikailag szövetségesek legyenek az EU-ban és katonailag a NATO-ban. Ezt nem szabad elfelejteni, mert ez az, ami megvédhet bennünket az olyan konfliktusoktól, mint amilyenek Ukrajnában vagy a volt Jugoszláviában voltak. Vlagyimir Putyin megérti, hogy Székelyföldön, akárcsak Abháziában és más enklávékban, van potenciál, de ezt a potenciált nem lehet kihasználni, a magyar lakosságot sem provokálnák. A 20. századi román-magyar konfliktusok szimbolikusan kemény konfliktusok voltak, kölcsönösen kizárták egymást, de nagyon ritkán volt olyan értelemben vett erőszak, mint ami a posztszovjet vagy a balkáni térségben történt, tömeges mészárlásokkal, amelyeket a lakosság egy része támogatott. Erdélyben soha nem történt ilyesmi, soha nem volt mészárlás vagy népirtás. Azt hiszem, az itteni lakosság megértette, hogy kompromisszumra van szükség a szeretet és a gyűlölet között, ami erőszakhoz vezet.

DW:Ön vegyes családból származik, édesanyja magyar, édesapja olasz, Olaszországban nőtt fel és tanult, de nagyon jól beszél románul. Mikor és hogyan tanulta?

Stefano Bottoni: Romániában tanultam meg románul, nekem és minden olasznak könnyebb. Ez természetes volt, mert Romániában kutattam, és közvetlen tapasztalatokat akartam szerezni Romániáról. Nem volt közvetlen kapcsolatom Erdéllyel, amíg meg nem ismertem a feleségemet, aki Marosvásárhelyen született. Így kezdtem el komolyabban felfedezni a székelyföldi megyéket.

DW: Úgy tűnik, hogy a román politikusok, a bukaresti hatalom még mindig félelmeket és bizalmatlanságot táplál Székelyfölddel és általában az erdélyi magyar közösséggel szemben. Néha még Erdély elvesztéséről is szó volt. Ezek a félelmek azonban nem alakulnak át mássá, hanem csak a propaganda szintjén maradnak. Hogyan látja ezeket a félelmeket?

Stefano Bottoni: Ez nem biztonsági probléma, mindannyian tudjuk, hogy a székelyföldi megyék tele vannak biztonsági tisztekkel. Ez az ország legmegfigyeltebb területe, ezt mindannyian tudjuk. Az is nehézséget jelent, ha a hadsereget és az SRI-t kell használni egy olyan terület biztosítására, ahol semmi sem történik. Jelenleg van egy másik problémám is: az oltási kampány teljesen kudarcot vallott a székely megyékben, jobban, mint Erdély többi részén. Nincs rá magyarázatunk, főleg, hogy a helyi lakosság a magyar tévét nézi, ahol nincs oltásellenes kampány. Ki kampányol az oltás ellen? BOR, romániai közösségi hálózatok. Úgy látom, hogy erdélyi barátaim mindenféle hamis információt terjesztenek a romániai közösségi oldalakról. A székelyföldi magyar világ ritkán érintkezik a román világgal. Sokan közülük rosszabbul beszélnek románul, mint én, de a román nyelven terjesztett összeesküvési elméleteket használják. Azt hiszem, az akkulturáció kérdésével állunk szemben. A székely területek gazdaságilag, társadalmilag, kulturálisan a legelmaradottabbak. Ez a román állam kudarca, amely nem tudta integrálni a székelységet egy országprojektbe, de a helyi magyar elit kudarca is.

2000 után a polgármesterek pénzt és hatalmat kaptak. A törvény szerint Romániában fejlettebb a helyi autonómia, mint Magyarországon. Ez egyben kulturális kudarc is. Vannak olyan falvak, ahol senkit sem oltanak be, az oltottakra pedig gyanakvással tekintenek. Érdekes, mert az itteni embereket a Budapestről érkező üzeneteknek, a hivatalos üzeneteknek kellett volna befolyásolniuk, mert Orbán Viktor mindig azt mondja, hogy az embereket be kell oltani. Magyarországon az oltási arány több mint 70%, Székelyföldön 20-30%. Ez a kudarc mind a magyar, mind a román elit hibája. Nem hiszem, hogy a székelyek most hülyébbek lennének, mint 20 évvel ezelőtt, de már nem bíznak a hivatalos politikában, a komoly médiában, az értelmiségiekben, ezért alternatív magyarázatokat keresnek. Így jutnak el a Székelyföldön élő magyarok oda, hogy ezekben a kérdésekben egyetértenek az AUR-al, akik nacionalisták és magyarellenesek. Ez egy új nacionalizmus. Ez egy új jelenség, nem úgy, mint a 90-es években, amikor a románok és a magyarok két frontot alkottak. Van egy elmaradott területünk, ahol az emberek már nem hisznek a haladásban, a tudományban, az életképes jövőben.

Transindex


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s