h i r d e t é s

Bréking! Meggyanúsították Szlovákia volt miniszterelnökét Robert Ficót!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bréking! Meggyanúsították Szlovákia volt miniszterelnökét Robert Ficót!

2019. december 11. - 08:24

A parlament védelmi bizottságának tagjai kedden kinyilvánították, hogy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) élvezi a bizalmukat a Smer elnöke, Robert Fico ellen indított eljárással összefüggésben. - írja az ujszo.com.

Erről Anton Hrnko (SNS), a bizottság elnöke tájékoztatott a keddi ülés után.

Ľubomír Galko bizottsági tag és független képviselő elfogadhatatlannak tartja, hogy a Smer bizottsági tagjai az illetékes ügyész karrierjével és tanulmányaival foglalkoztak, így próbálva megfélemlíteni őt.

Hrnko állítása szerint a bizottság minden tagja bizalmat szavazott az ügynökségnek és a rendőrségnek, vagyis jóváhagyták az ügyben tett lépéseiket.

Mivel az ügyben indított eljárás még nem zárult le, nem mondok többet

– közölte Hrnko, aki szerint Milan Lučanský rendőrfőkapitány minden eljárással kapcsolatos kérdést megválaszolt.

A bizottság ülésére meghívták a főügyészt is, aki azonban nem jelent meg. Távolmaradását azzal magyarázta, hogy helytelennek tartaná, ha egy lezáratlan ügyet kellene kommentálnia.

Amíg én vezetem a rendőrséget, nem engedem, hogy törvénytelenül járjanak el

 – hangsúlyozta Lučanský. Fico meggyanúsításának körülményeit és az ezzel kapcsolatos politikai megnyilvánulásokat nem akarta kommentálni.

Galko rámutatott, hogy a Smer képviselői határozat nélkül jöttek a bizottság ülésére.

Nem tudták, mit akarnak, azon kívül, hogy meg akarták félemlíteni a nyomozókat és főleg az ügyészt

– véli a független képviselő.

Állítása szerint csak azzal tudtak érvelni, hogy a rendőrségi eljárással meg kellett volna várni a választásokat, és hogy egy háromszoros miniszterelnökkel „ilyet nem lehet csinálni”.

Galko szerint Lučanský megfelelően reagált, amikor azt mondta, hogy a rendőrségnek végeznie kell a munkáját, függetlenül a választásoktól. Galko azt is helyesli, hogy az ügyész nem jött el az ülésre, mivel szerinte nem szabad politikai nyomásgyakorlásnak kitennie magát.

Jaroslav Baška (Smer) bizottsági tag megállapította: elégedettek a rendőrfőkapitány magyarázatával. Hozzátette: Lučanský biztosította őket afelől is, hogy a rendőrség minden ügyhöz egyformán áll hozzá. A rendkívüli bizottsági ülés összehívásában nem lát semmi rendkívülit, állítása szerint erre korábban is sor került, lezáratlan ügyek kapcsán is. Utalt egyben bizonyos joghézagokra is, melyek esetében pontosabb megfogalmazásra lenne szükség.

A parlament védelmi bizottságának összehívását a Smer képviselői indítványozták. Úgy vélik, a Robert Fico ellen indított büntetőeljárás a pártelnök személye és a Smer párt ellen indított, összehangolt támadás része.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás, gyűlöletkeltés, valamint ezzel halmazatban bűncselekmények nyilvánosság előtti védelmezése ügyében indított eljárást a volt kormányfő ellen.

ujszo.com