h i r d e t é s

Brexit: fel van adva a lecke

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

Brexit: fel van adva a lecke

2020. február 20. - 11:39

 

Samuel Abrahám: „A negyedik éve tartó szakítási dráma aktuális fejezetének igazi tétje, hogy Johnsonnak sikerül-e év végéig olyan megállapodást kialkudnia az EU-val, amely nem veszélyezteti Nagy-Britannia egységét.” - írja az ujszo.hu.

Illusztráció: blikk.hu

Boris Johnson brit kormányfőnek végül is bejött a hazardírozás, és január 31-én az Egyesült Királyság a kizuhanás káoszát vállalva kilépett az Európai Unióból. Az így keletkezett bonyodalmas helyzet esedékes témáit Samuel Abrahámmal, a BISLA, azaz a Liberális Tanulmányok Pozsonyi Nemzetközi Iskolájának rektorával taglaltuk.

A brexit Nagy-Britannia történelmének talán legfontosabb eseménye azóta, hogy VIII. Henrik 1534-ben megszüntette a római pápa fennhatóságát, és ő lett az anglikán egyházfő! – hetykélkedett az Európai Parlamenttől búcsúzóban a vulgárpopulista Nigel Farage. Önnek, rektor úr, mi a véleménye erről a hangnemről?

Hogy ez csak meddő nagyzolás. Hiszen VIII. Henrik meggyőződéses, a pápát is tisztelő hívő volt, de mert Boleyn Annával kötött házassága miatt pápai engedély nélkül vált el az első feleségétől, az anglikán egyházat függetleníteni kényszerült Rómától. Ezzel azonban távolról sem a lutheri protestantizmus irányába lépett.

Farage Brüsszelben azt is hozzáfűzte, hogy Britannia a brexittel bebizonyította: a szigetország tekintélye és a világban játszott szerepe jelentősebb annál, mint hogy eltűrje az Európai Unió vegzatúráját...

Ez így szintén csupán populista ötletelés, még ha Anglia a múltban valóban impérium volt is. Elvégre az Európai Unió nem kommunista jellegű, sem más típusú föderáció, hanem vétójoggal bíró, független és demokratikus államok önkéntes csoportosulása. Csatlakozott tagállamainak olyan közössége ez, amelybe az újabb országok csak az alkotmányos és jogtisztelő demokrácia feltételeit teljesítve léphetnek be, illetve bármikor ki is léphetnek. Ezért zagyvaság holmi uniós zaklatásról, brüsszeli diktatúráról beszélni. Nagy-Britannia a II. világháború után az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja lett, gazdasága világviszonylatban a negyedik-ötödik helyen áll, bár így sem hasonlítható az Amerikai Egyesült Államokhoz, Kínához vagy Japánhoz. A szigetország számára épp ezért jelentette a lehető legjobb megoldást, hogy 1973-ban belépett az Európai Unióba. Fonák előzménye a napjainkra kikristályosodott helyzetnek, hogy David Cameron 2016-ban egyszerűen csak saját konzervatív pártja néhány rebellisének elnémítása végett írta ki a kilépés eshetőségét meglebegtető népszavazást, amit akkoriban rengetegen szégyenteljes gondolatnak tartottak. Ahogyan arra szintén emlékezhetünk még, hogy a referendum eredményén maguk a britek is meglepődtek. Beleértve Boris Johnsont, aki sokáig vehemensen ellenezte az Európai Unió elhagyását, mígnem cinikusan köpönyeget fordított, és most már jó ideje a brexit tántoríthatatlan hőseként pózol.

Az Egyesült Királyság kiválásának ténye mennyiben fogja módosítani Európa presztízsét a világban?

Ez elsősorban az Európai Unió maga formálta nemzetközi tekintélyén, régebben halogatott intézményi reformjainak mielőbbi megvalósulásán múlik. Érdemes például észrevenni, hogy az EU kötekedő kritikusai, tehát Magyarország, Lengyelország, az olasz meg a többi populista politikus újabban mérsékelte a hangját. Saját közönségük előtt olykor még áskálódnak Brüsszel ellen, de egyébként kissé megszeppentek. Sőt, lojalitást is mutatnak az Európai Unió iránt. A britek távozása ugyanis világosan megmutatta a kilépéssel járó komoly és magától értetődő bonyodalmak kockázatait, az új megállapodások megkötésének komplikációit, az egyelőre áttekinthetetlen gazdasági hátrányok tényleges veszélyeit. Ezt a sokirányú rizikót az EU-t általában notóriusan bíráló országok politikusai is látják.

Ezért, a feneketlennek remélt uniós támogatások és a kohéziós alapok pénzforrásainak biztosítása érdekében, most összezárást mutatva akarnak a jóhiszemű tagállamok fényében „vályúközelben” lenni. Más kérdés, hogy eközben könnyen visszaélnek azzal a jogi tényállással, hogy az EU-ból önként hozott döntéssel távozni lehet, viszont egy makacskodó tagállamot érdemben kizárni nem. Az Európai Unió jogrendjének egyszerűen máig sincs egy ilyen testületi javaslatot észszerűen meglépni képes szabályzati diszpozíciója. Az unió abban hatékony, hogy a gazdasági súlyát érvényesítve segíteni tud, de a renitenskedő tagállamok önkényeskedéseit pusztán erőtlen „korholási” eljárásokkal képes szankcionálni. Ezért is fontos, hogy az EU végrehajtsa sürgető belső reformjait. E tekintetben nem mellőzhető szempont az sem, hogy a Merkel-éra előbb-utóbb várható befejeztével a kulcsfontosságú Berlin–Párizs tengely szintén meggyöngülhet. Ennek az együttműködésnek lényeges szerepére egyébként a zürichi egyetemen tartott emlékezetes beszédében már Churchill utalt, amikor 1947-ben elsőként fölvetette az akkoriban még európai egyesült államoknak gondolt elképzeléseit. Ő már több mint hetven éve leszögezte, hogy egy ilyen tágabb politikai-gazdasági szövetség magállamai elsősorban Franciaország és Németország legyenek. Nagy-Britannia megkésett csatlakozása az európai integrációhoz, majd mostani alaptalan kilépése az Európai Unióból – közvetve – Winston Churchill bölcs előrelátását igazolta. Hiszen a brexit is egy a figyelmeztető jelek sorában, hogy a változó világ autokrata populizmusának hangzavarában az Európai Uniónak eddig még nem tapasztalt kihívásokon is úrrá kell lennie.

Noha számunkra a tét nyilván továbbra is az, mint 2016 óta mindig: mit hoz a brexit?

A jó hír, hogy egyelőre semmi újat, mert az idei esztendő végéig az átmeneti állapot hatályos, így még minden maradt a régiben. Ami kevésbé kedvező, hogy közben vészesen szalad az az idő, amikor a fennálló kilépési megállapodás gyakorlati alkalmazásában, végrehajtásának részleteiben kellene kétoldali egyezségre jutni. Ez pedig ennyire rövid határidőbe szorítva tulajdonképpen megoldhatatlan. Elég belegondolni abba, hogy a konkrét tárgyalások csak márciusban kezdődhetnek, a kölcsönösen tisztázandó témakörök skálája pedig köszönőviszonyban sincs a finomhangolás befejezésére kitűzött december 31-ei dátummal. És ha példaként akár a rendkívül bonyolult szabadkereskedelmi szerződést nézzük, máris gondban vagyunk, mert az ilyen horderejű szerződések megszövegezése többnyire évekig tart, utána pedig az összes uniós tagállamnak is ratifikálnia kell. Értelemszerűen kevéssé valószínű, hogy mind ez a téma, mind a többi kérdéskör az átmeneti időszak végére tisztázódjon. Akkor megint az újabb hosszabbítás, illetőleg a részleges kompromisszumok lehetőségei vetődnek fel.

Mindez azért lehet igen kínos a brexitet buldózerként nyomó, majd azt magabiztosan levezényelni kívánó Boris Johnson számára, mert így belátható időn belül ugyanazokkal a dilemmákkal meg káosszal, ugyanazokkal a satuhelyzetekkel találja/találhatja szemben magát, mint tavaly júliusig Theresa May!

A négy évvel ezelőtti uniós referendum óta szinte állandó politikai válsággal küszködő Nagy-Britannia kormányfőjeként Boris Johnson valóban nincs egyszerű helyzetben. Az ördög ugyanis, mint mindig, a részletekben bújik meg. Nincs ez másképp az Európai Uniónak a szigetországgal kötött és annak 2020. január 31-ei formális kilépését garantáló keretmegállapodás részleteivel sem. Johnsonnak ugyanis nemcsak az EU határozott feltételeit kell a gyakorlatban tekintetbe vennie, hanem a népszavazáson a brexitre szavazók elvárásait szintén következetesen teljesítenie. Illetve semlegesítenie kell a brexitbe továbbra sem belenyugvók vagy az új helyzet hátrányait fokozatosan felismerők erősödő hangját. A kiábrándultak és elégedetlenek tábora lépésről lépésre bővülhet, mert 2016-ban a brexitpártiak taktikája a tények szembesítése és a realitások számbavétele helyett a folyamatos hazudozás, a parasztvakító csúsztatás, a hangzatos szlogenek alkalmazása volt. A britek így lényegében vakon mondtak véleményt arról, valóban ki akarnak-e lépni az EU-ból.

Akár az is fölvethető, hogy a brexit történelmi tévedés?

Gondolom, nem jár messze az igazságtól, aki a ma még beláthatatlan jövőt vizsgálva erre az aspektusra is odafigyel. Mert nem kizárt, hogy ha nem is máról holnapra vagy holnaputánra, de a történések kedvezőtlen alakulása révén az Egyesült Királyság egysége szintén veszélybe kerülhet.

Eszerint megtörténhet, hogy a kócos, szőke Boris Johnson Nagy-Britannia utolsó, 55. miniszterelnöke, végül pedig majd Anglia első kormányfője lehet?

Britanniában a nacionalisták megerősödésével láthatóan forrnak az indulatok, és egyre inkább lábra kapnak a szeparatista törekvések. Skóciában a brexitet elutasító Skót Nemzeti Párt azzal tudta jelentősen növelni a népszerűségét, hogy az Európai Unióba való visszatáncolás célját követi. Ehhez már kormányzati szinten szorgalmaznak egy függetlenségi népszavazást, bár az csak a mindenkori brit kormány beleegyezésével lehetséges. Élénken érezhető Wales csalódottsága. A brexit különösen sebezhető pontja az úgynevezett ír–északír határ átjárhatóságának és a vámhatároknak a lezáratlan kérdése. Hosszú idő után ismét felmerült a kettészakított Ír sziget egyesítésének kényes ügye is. Közben váratlan választási sikerével a mára ugyan megszelídült és Tony Blair úgynevezett vasárnapi egyezményét mind a mai napig tiszteletben tartó, ám a csúf fegyveres erőszak múltját magán viselő Sinn Fein is döntési pozíciókba jutott. A „veterán” terroristák már nyíltan tudtára is adták a világnak: fegyverrel fogják meggátolni, hogy az ír–északír határvonalon bárki kerítést húzzon, vagy határfalat építsen!

Vajon milyennek ígérkezik az EU „zaklatásától megszabadult” Nagy-Britannia és az egyre inkább önimádó Egyesült Államok viszonya?

A bohókás Johnson a NATO őszi csúcsértekezletén rájöhetett, hogy a számító üzletemberként fellépő Trump elnökkel nehéz egyezséget kötni, mert nem ért sem az írásba foglalt, sem az adott szóra épülő megegyezések nyelvén. Úgyhogy a felvetés helyénvaló, de a válasz Donald Trump újraválasztási esélyein is múlik.

Rektor úr, a brexittel kapcsolatosan és a mai, amúgy is képlékeny világban, hosszabb távon, bizonytalan idők várnak az Európai Unióra?

Éppen egy brit ismerősömtől hallottam azt a száraz angol humort idéző szólást, mely szerint hosszabb távon mindannyian csak holtak leszünk… Ezt belátva nekünk, idősebbeknek szinte édes mindegy, mi lesz itt száz év múlva. Nem úgy a mai fiataloknak. Nekik tudatosítaniuk érdemes, hogy az EU-nak több az előnye és a haszna, mint a hátránya! Persze, az utóbbiakat sem keringőzve fogjuk kiküszöbölni.

ujszo.hu


 

h i r d e t é s