"Rendkívüli és kivételes tudásukat használják úgy, hogy nyerjenek választásokat".

A hangnem gúnyos, de bárki lehet kényes a becsületére. A lényegben azonban igaza van: választást kéne nyerni.

Többek között éppen azért, hogy az olyan figurák, mint amivé ő is vált, majd egy új Magyarországon eltűnjenek a közéletből, és életvitelükben is kénytelenek legyenek szerényebbek, mértékletesebbek lenni. Az országgal történtek ismeretében ez jó okkal lehetne elsöprő társadalmi igény.

De nem az.

Abban, hogy egyszer majd megtörténhet a számonkérés, egyetlen magyar sem hisz, senki nem tartja elképzelhetőnek, hogy lehetséges lesz felhúzni egy csupán normális, átlagos európai ország kereteit. Amelyben a politikai bűnöző bíróság elé kerül, az állam nem belőlünk élő semmittevőket pénzel, a miniszterelnöki és miniszteri irodákban pedig tisztességes emberek ülnek, mi által az állam a közjó oldalára áll.

A mostani magánjó helyett.

Ebben azonban már senki nem bízik. Mindenki elfogadta, hogy Magyarország afféle szörnyországgá vált, amelyben a leghétköznapibb igazságok sem érvényesülhetnek.

De ha ez így van, ha senki nem hisz többé a rossz korrigálhatóságában, akkor mi magunk is egytől egyig már a szörny gyermekei vagyunk.

Ami már inkább tény, mint esély.

Nem elég, hogy mostanra rögzült egy defetista, vereségre és megúszásra kondicionált ballib attitűd, ezen túl is mindenféle jogi szakértők arról írnak tanulmányokat, hogy ami megtörtént, megtörtént, az elmúlt hat év visszavonhatatlan.

És ha lesz még hat ilyen, akkor az is.

A kishal Baán Lászlónak és nagyhal társainak tehát a magyar demokraták szerint nincs okuk aggodalomra.

Mert a demokratikus magyar államnak – elvégre a ballib értelmiség többsége szerint még mindig demokráciában élünk, legalábbis a Klubrádiónak és az ATV-nek kizárólag az ő telefonszámuk van meg – jogában állt a jó törvényeket és általában az igazságos élet valamennyi fontos tartópillérét megsemmisíteni.

És akkor persze jogában állt a pénzünkkel is szabadon garázdálkodni, az ellen sem tehetünk majd semmit. Bár gyár, nagybirtok, milliárdok kivétel nélkül valamennyi törvénytelen szerzés, megtarthatják mind.

A demokraták köreiben ez az uralkodó hang – a jog fetisizálása mögé elbújó belenyugvás és remegés.

De a méltánytalan jog nem jog, a demokrácia híveinek minden elérhető fórumon és módon ezt volna kötelességük terjeszteni, hogy aztán egy újabb rendszerváltáskor majd ez legyen már az új hatalom iránytűje és zsinórmértéke.

Kétféle indítékuk lehetne erre.

Vagy azért, mert ők is ezt tartják fairnek és a jövő szempontjából elengedhetetlennek, vagy puszta megalkuvásból, hogy majd ne lehessen őket együttműködéssel vádolni. Mindegy, miért, de azt ők is tudják, hogy soha nem lesz új Magyarország régi bűnökkel és bűnözőkkel.

Ők persze maradni fognak a harmadik útnál, az oly sikeres magyarnál.

Bruck András