h i r d e t é s

Brutális népbetegség szedi áldozatait: több százezer magyar van veszélyben

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális népbetegség szedi áldozatait: több százezer magyar van veszélyben

2019. november 18. - 15:18

Az OECD országok átlagában egyenesen arányosan Magyarországon is csökkent az alkoholfogyasztás 10 év leforgása alatt. Ennek ellenére nem sok okunk van az örömre, ugyanis az összes vizsgált OECD ország közül átlagosan a magyarok fogyasztják fejenként a 9. legtöbb alkoholt. Ez pedig súlyos egészségügyi kockázatokat rejt magában, amiknek potenciálisan majd egy millió magyar teszi ki magát önként és dalolva.

A kép illusztráció! - Forrás: pxhere.com

Átlagosan egy literrel csökkent 36 OECD országban az átlagos alkoholfogyasztás 10 év leforgása alatt - derült ki a szervezett legfrissebb egészségügyi jelentéséből. Az eladási adatok alapján egy átlagos OECD országokban élő állampolgár 8,9 liter alkoholt (tiszta alkohol) fogyasztott 2017-ben, miközben 2007-ben ez az adat még 9,9 liter volt egyénenként. Ennek ellenére, bár a csökkenés ténye rengeteg országban tapasztalható volt, még mindig bődületesen nagy különbségek vannak az egyes országok között a fogyasztás mértékét illetően.

Az első helyezett Litvániában egy átlagos állampolgár például 12,3 liter alkoholt fogyasztott a vizsgált időszakban, míg a második helyezett Ausztriában ez a szám 11,8, a harmadik Franciaországban pedig 11,7 liter volt. 

Mi, magyarok sem lehetünk felhőtlenül boldogok, hiszen bár a hazánkhoz tartozó adatok 2016-ból származnak, egy átlagos magyar

éves alkoholfogyasztása 11,1 liter volt a vizsgált időszakban.

Ez pedig az összes OECD ország 9. legmagasabb száma. Öröm az ürömben egyébként, hogy a hazai fogyasztás, akárcsak az OECD átlagfogyasztás is csökkent. Magyarországon 10 év alatt 1,5 liter alkohollal fogyott kevesebb. Ami egyfelől bár üdvözítendő, másfelől a hazai adatok még így is simán top 10-esek, ami óriási aggodalomra ad okot.

Az OECD jelentése ugyanis vezető halálokként tartja számon az alkoholfogyasztást világszerte, ami főleg a munkaképes korú emberek körében követel rengeteg áldozatot. Ez nem is véletlen, hiszen a túlzott alkoholfogyasztás a szívbetegségek, a stroke, a májcirrózis és egyes daganatok fő kockázati tényezője. És ha mindez nem lenne elég, az alkoholfogyasztás több balesethez, sérüléshez, erőszakhoz, gyilkossághoz, öngyilkossághoz és egyéb, mentálhigiéniás rendellenességhez járul hozzá, mint bármilyen más pszichoaktív anyag. Ezért a fiatalok körében még sokkal veszélyesebb is, mint egyéb szerek - figyelmeztet a jelentés. 

Nagy a baj

A HelloVidék idén megjelent cikke szerint akár 900 ezer alkoholista is élhet hazánkban. Megjegyezve ugyanakkor azt, hogy az alkoholizmus definíciója némileg problémás, valamint az ettől szenvedők pontos számának a meghatározása is. 

Nagyon nehéz azt a mértéket megmondani, hogy mi az, ami nagyon soknak számít egy ember esetében. Természetesen azért beszélünk valamilyen számokról, ugyanis ez mindenkinek más, mindenki a saját maga ivási szokásaihoz képest vizsgálja ezt, de azt mondjuk, hogy az számít soknak, amikor már függőség alakult. Tehát testi, illetve lelki függőség jelenik meg a rendszeres alkoholfogyasztástól. Ez már egy kis mennyiség rendszeres elfogyasztása után is kialakulhat, tehát, hogy ha valaki naponta kettő sörnél többet iszik egy éven át minden nap vagy valaki egy fél liter bornál többet iszik egy éven át minden nap vagy négy centiliter tömény italnál, a szervezete függővé válhat az italfogyasztástól

magyarázat a portálnak  Dr. Erdélyi Ágnes, Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház telephelyi orvosigazgató-helyettese, aki azt is elmondta, hogy azzal alapvetően nem lenne baj, hogy gyakorlatilag a magyar kultúra része az alkoholfogyasztás. A szakember szerint ugyanis a probléma ott kezdődik, amikor a fogyasztás nem csak, hogy mindennapossá válik, hanem amikor nagyon fiatalok kezdenek el rendszeresen alkoholt fogyasztani vagy amikor valaki nem veszi elég komolyan, hogy kontrolvesztő. Ez azt jelenti, hogy addig iszik, amíg már nem emlékszik rá, hogy mi történik vele. 

Ez nagyon komoly egészségkárosodáshoz vezethet a későbbiekben

- emelte ki az orvosigazgató-helyettes. (penzcentrum.hu)