"Bezárjuk az utolsó nagy szénerőművet, a Mátrai Hőerőművet" – mondta hétfőn szó szerint Áder János köztársasági elnök a főleg iskoláknak szóló Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét nyitóelőadásán. A hvg.hu rákérdezett, hogy valóban ez lenne a kormány terve.
Szerdától március 22-ig felfüggesztik a tanítást valamennyi romániai óvodában és iskolában, hogy megelőzzék a koronavírus terjedését – jelentette be hétfőn délután a bukaresti operatív törzs ülése után Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök.
Január elseje óta nem vesz fel új betegeket a Dél-Pesti Centrum Merényi Kórház Pszichiátriája, felszámolják az osztályt - tudta meg a Népszava. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár egy hónapja még azt mondta, nem változik a fővárosi pszichiátriai ágyak száma. - írja a napi.hu.
Minek utána két prominensnek számító egyetem is 24 órás ultimátumot kapott arra, hogy képzéseik közül törölje a retteget genderszakot. Hogy ez a két egyetem, nem más, mint az ELTE és a CEU minden ellenkező gyanú dacára tudjuk be a véletlennek.
Kálmán egy egész életet húz maga után a bőröndben, felesége az oda már nem férő dolgokat cipeli kézben. Van hova menniük – ez jó hír, főleg mert két nappal korábban még fogalmuk sem volt róla, lesz-e egyáltalán tető a fejük fölött. - írja a kettosmerce.hu.
A Párbeszéd Magyarországért társelnöke arra szólítja fel a kormányzatot, hogy ne zárják be a fóti gyermekotthont, és az ott élő gyermekeket ne telepítsék át más városokba, mert szerintük azokban rosszabb körülmények között élnének. - írja a nepszava.hu.
A Green Travel utazási iroda újabb utazásokat nem szervezhet és nem bonyolíthat le, valamint köteles az úton lévő utasait hazautaztatni, az elmaradt utazásokra befizetett előlegeket és részvételi díjakat teljes összegben visszafizetni - határozott az MKEH. Jelenleg nem tartózkodik külföldön utasuk, tartozásaikat december 6-ig rendezik - közölte a Turizmus Online.