Régóta beszédtéma volt jogász körökben, hogy nincs az valahogy rendjén, hogy az előzetes letartóztatások ellen bejelentett fellebbezéseket olyan bírósági tanács bírálja el, aki később maga is ítélkezik az adott ügyben - írja a VISZKISDOBOZ Blog.
A korrupció ellen nem elsősorban büntetőjogi eszközökkel lehet a siker reményében fellépni, hanem a megelőzéssel - véli Polt Péter legfőbb ügyész, aki szerint szervezetének vannak szép sikerei, de nem a 2010 után indult elszámoltatási ügyekben - írja a Napi.hu.
A brazil legfelső bíróság pénteken meghiúsította Dilma Rousseff államfő utolsó próbálkozását annak a szavazásnak a megakadályozására, amelyen az alsóház arról dönt, hogy a költségvetési törvények megsértésének gyanújával megalapozottan indítható-e eljárás az elnök ellen - írja az MTI.
A héten Paks II. miatt indult két európai bizottsági eljárás közül számunkra az átláthatósági követelmények megsértése miatt indult EU Pilot eljárás az érdekesebb, mivel itt a Lex Paks II.-t lényegében ugyanabból a szempontból vizsgálja a bizottság, mint amiatt az Átlátszó is támadta. Ezért is nyújtott az Átlátszó jogi stábja a bizottsági vizsgálatot megalapozó panaszok elkészítésében segítséget Jávor Benedek európai parlamenti képviselőnek. Amiért azonban mindenképpen össze kell kötni a hazai és az uniós jogi eljárásokat, az az, hogy a magyar kormány képviselői homlokegyenest ellentétesen érvelnek a saját törvényükről aszerint, hogy éppen egy magyar bíróságon vagy a Bizottság előtt kell megnyilvánulniuk. Mi a kínosabb: ha a kormány a bíróság előtt hazudik, vagy ha az Európai Bizottságnak?
Megindította csütörtökön a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen az Európai Bizottság (EB) a Paks II. beruházásnál elmarad közbeszerzési eljárás hiánya miatt. Szakértők szerint a jelenlegi konstrukcióban nem folytatható a projekt. Lázár János csúsztatásokkal tűzdelt utóvédharcot folytatott csütörtöki sajtótájékoztatóján és kijelentette, a kormány kész bíróságra vinni az ügyet.