Gyerekvállalás előtt továbbra is megéri felvenni a babaváró hitelt, de a támogatás már korántsem képes akkora segítséget nyújtani, mint hat évvel ezelőtt. A maximális hitelösszeget 2019 óta csak egyszer emelték meg 10 százalékkal, miközben a hazai ingatlanárak egyetlen év alatt is nagyobb mértékben emelkedtek. Az ingatlanpiacon így durván megfeleződött a babaváró hitel vásárlóereje a bevezetés óta. Öröm az ürömben, hogy a hitel törlesztőrészlete is alig változott, így a hitelfelfevők számára ma már lényegesen kisebb terhet jelent a törlesztés, mint hat évvel ezelőtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy mire elég ma a 11 millió forintos babaváró hitel.
Egy friss adatsor szerint a magyar gyerekek jelentős része szegénységben tengődik, a fejlődésükhöz szükséges dolgok nem mindig állnak rendelkezésre. Ezzel az eredménnyel harmadikok vagyunk az EU-s országok között, ami szégyenletesnek nyugodtan nevezhető teljesítmény.
A családok otthonteremtési kedvezményének (csok) hatását mérte fel két kutató. Kiderült, a támogatás háromnegyedét elvitte az áremelkedés, és a három gyereket vállalók száma nem emelkedett az állami milliók hatására sem. Sokan használták fel a támogatást befektetési célú ingatlanok vásárlására. - írja a Napi.hu
A kormány azt szeretné, ha azok, akik Magyarországon gyermeket vállalnak, nem lennének hátrányban azokhoz képest, akik a gyermektelenség mellett döntenek, sőt előnyhöz is jutnának - fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Apapara Facebookján fedeztük fel az alábbi bejegyzést, amely egy névtelen férj a feleségéhez (angolul) írott levelét osztja meg, és annyira fontosnak tartottuk azt, amit megfogalmaz, hogy úgy döntöttük, mi is megosztjuk veletek. - írja a columbo.transindex.ro.
Az idei év első felében a házasságkötések száma közel 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Magyarországon a házasságkötés a reneszánszát éli - mondta Novák Katalin Szentendrén, ahol a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) őszi találkozója keretében öt fiatal pár kötött házasságot.
Harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot, csütörtökön és pénteken politikusok, tudósok, egyházi képviselők és közszereplők tartanak előadásokat és cserélnek tapasztalatot a demográfiai kihívásokról - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A kormány megbízásából pénteken benyújtja az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Budapesten, sajtótájékoztatón.
A HVG szúrta ki, hogy júliustól nemcsak miniszterelnöki megbízott (a stratégiai társadalmi kapcsolatok összehangolásáért felelős Nyitrai Zsolt), hanem külön miniszteri biztos is foglalkozik a nemzeti konzultációk szervezésével – írja a 168ora.hu.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé felvehető kedvezményes, tízmillió forintos hitelből is elengednek jövő évtől egy-egy millió forintot a harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.