Gulyás Gergely szerint a koronavírus-járvány elleni védekezés során nem lehetett számítani a baloldali pártokra, azok nem vettek részt a védekezésben, csakis a kormány támadásával voltak elfoglalva. A kancelláriaminiszter figyelmét bizonyára elkerülték a tények, ezért most a segítségére sietek néhány újbudai információval.
A koronavírus-járvány elleni védekezés eddig sikeres volt, de a járványveszély nem múlt el, ezért fenn kell tartani a járványügyi készültséget - mondta a kormányszóvivő szombaton, a közösségi oldalán közzétett Kormányinfó Plusz tájékoztatón.
Bosznia-Hercegovina egész területén megszűnik a szükségállapot vasárnap, míg az észak-macedón illetékesek szombaton döntenek arról, hogy meghosszabbítsák-e a rendkívüli intézkedések hatályát.
Először fordul elő a második világháború vége óta, hogy a világ egy nehéz helyzetben nem az Egyesült Államok elnökétől vár és kap választ a kérdéseire, hanem egy másik állam, nevezetesen Németország vezetőjétől, Angela Merkeltől. A kancellár leiskolázta kormányfő kollégáit. - írja a Napi.hu
Csehországban a koronavírus-járvány áldozatainak statisztikájában nyilvántartott személyek mintegy 60 százalékának halálát alapvetően nem a Covid-19 betegség okozta - jelentette ki Ladislav Dusek, a prágai Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója.
A világban 5 millió 693 ezer 66-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 355 653, a gyógyultaké pedig 2 millió 350 ezer 88-ra emelkedett a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint.
A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen.
A Covid-19 fertőzés legenyhébb formájával megfertőződöttek szervezetének nagyon jelentős része termel olyan antitestet, amelynek köszönhetően több hétig tartó immunitás is kialakulhat a járvánnyal szemben a párizsi Pasteur Intézet és a strasbourgi egyetemi kórház tanulmánya szerint.
Szlovénia keddtől fokozatosan újranyitja határait: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, aki üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt utaznak az országba, beleértve azokat a turistákat is, akik idegenforgalmi célokból látogatnak oda, feltéve, ha szállásfoglalásról szóló igazolást tudnak felmutatni a határon - derült ki a válságkabinet keddi sajtótájékoztatóján.
Éjféltől Magyarország, Szlovákia és Csehország megnyitják határaikat egymás állampolgárai számára - erősítette meg újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Kolozsváron, a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden.
A koronavírus-járvány azonnali második csúcsa alakulhat ki azokban az országban, ahol túl hamar és óvatlanul oldják fel a betegség terjedésének megakadályozását célzó intézkedéseket, közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO). - írja a 24.hu
Miközben a reprezentatív vizsgálat szerint alig volt koronavírus Magyarországon, rengetegen meghaltak, mert az igazi célcsoport védelem nélkül maradt, azokat viszont megvédtük, akik nem szorultak rá. - írja a napi.hu.
A fertőzés 188 országban van jelen. Észak- és Dél-Amerikában tovább terjed a koronavírus-járvány, Európában és Ázsiában enyhülnek a Covid-19 terjedésének lassítására hozott korlátozó intézkedések.
A rendkívüli jogrend visszavonása azért történhet meg, mert a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát eredményesen zárta Magyarország - fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.