A gyakorlati egészséges táplálkozás eléréséhez nagyon fontos, amit ebben a cikkben meg szeretnék osztani Önnel: ne csak olvassa, hanem tudjuk értelmezni is az „összetevők” listát a termékeken, különben semmit nem érünk vele!
A magyar jogszabályi környezet általában megfelelő feltételeket biztosít az olimpiai játékok szervezésével kapcsolatos korrupcióellenes rendszer kialakítására, de szükség lehet az olimpia sajátosságait figyelembe vevő további jogszabályok megalkotására is az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint - írja a napi.hu.
Márciusban az ipari termelés volumene 4,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenéshez az előző évi magas bázis is hozzájárult - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A magyar alapfokú oktatásban tanuló iskolások sokkal kevesebb óraszámban tanulnak, mint az OECD országokban átlagosan, ráadásul a kötelező tananyag között sok a nem az alapkészségek elsajátításához szükséges tanulnivaló, arról nem is beszélve, hogy a magyar tanulók egyáltalán nincsenek felkészítve az iskolában a digitális kor kihívásaira.
Bár történt némi előrelépés a korrupció üldözése terén, a pártfinanszírozás Magyarországon továbbra is átláthatatlan, az utolsó, 2012-es felmérés óta nincs érdemi előrelépés – nagyjából így foglalható össze az Európa Tanács GRECO (korrupcióellenes államok csoportja) nevű szervezetének új, kiegészítő jelentése Magyarországról.
Még ha egyszeri tételekkel is, de alaposan rávert az elemzői várakozásokra a Richter gyorsjelentése. 276 milliárd forint fölött jár az idei árbevétel, az idei üzemi eredmény pedig kétszerese a tavalyinak. Magyarországon nőtt a forgalom, az ukrán piac szinte megszűnt.
Ismertették az Ukrajna fölött tavaly júliusban lelőtt maláj gép végleges szakértői jelentését. A Holland Biztonsági Iroda elnöke hivatalosan is megerősíttette, hogy egy Buk típusú föld-levegő rakéta találta el a Malaysia Airlines MH17-es járatát, a pilóták holttestében megtalálták a rakéta egyes darabjait is.