A komáromi akkumulátorgyár több külön egységbe tartozik, azonban nem vizsgálták azok működésének együttes hatását, így veszélyeztethetik a komáromiak egészségét - mondta a csütörtöki városházi közmeghallgatás után tartott sajtótájékoztatóján az LMP szóvivője.
A debreceni déli ipari övezetben felépíteni tervezett kínai akkumulátorgyár beruházásának felfüggesztését javasolja a városvezetésnek a Civil Fórum Debrecen Egyesület - jelentette be a szervezet elnöke, önkormányzati képviselője szerdán sajtótájékoztatón a cívisvárosban.
Megszüntette a nyomozást a rendőrség a 2019 őszén súlyos környezetkárosítást okozó, Mészáros Lőrinc-féle Viresol keményítőgyár ügyében. A Párbeszéd panasszal él a nyomozást megszüntető határozat ellen: mivel a környezetkárosítás letagadhatatlan, sőt arról hatósági okirat is született, az oligarchát védeni próbáló rendőrség sem tehet úgy, mintha semmi sem történt volna.
Donald Trump amerikai elnök álhírnek tartja a klímaváltozást, így a kezdetektől fogva borítékolható volt, hogy egymásnak fog feszülni a környezettudatos, demokrata vezetésű Kalifornia és a washingtoni adminisztráció. És mivel most a nagy autógyárak Kalifornia mellé álltak a kérdésben, Trump kifakadt.
Az éghajlatváltozás nemcsak többletfeladatokat, de lehetőségeket is ad a vállalkozások és általában a gazdaság szereplői számára – állapítja meg a Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézet kutatására alapozott elemzésében az OTP Bank. - írja az Agroinfrom
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyetért a német szövetségi kormány nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős miniszterének álláspontjával, amely szerint a környezetbe kerülő, egyre növekvő műanyaghulladék ellen a lehető leghamarabb és leghatékonyabban kell fellépni.