Európának új vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik felismerik az európai emberek érdekeit, és képesek is azokat megvédeni - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Bizottság elnökének kijelentésére.
Brüsszelnek mielőbb le kell állítania a migránskártyaprogramot - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Nagy kár, mondhatnánk, akkor talán még menthető lenne. Azonban, mint azt a magyar nép a saját bőrén volt kénytelen megtanulni, A miniszterelnök, annyira elvakult immár a hatalom hajszolása közepette, hogy akkor sem tudna megváltozni, ha feltett szándéka volna. Természetesen ez szóba sem jöhet.
Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét nem érdekli, ha Orbán Viktor kormányfő kampányt folytat ellene, sokkal jobban zavarja az "idegengyűlölet". A politikus erről vasárnap este beszélt az olasz köztelevízióban - írja az MTI.
Az ENSZ globális migrációs csomagja nem megállítani, hanem menedzselni akarja a migrációt, amit úgy állítanak be, mintha nem lenne semmiféle biztonsági kockázata - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Amit a címben lát az olvasó, azt valóban mondta Orbán Viktor, mégpedig egy pénteki migrációs konferencián, Budapesten, ahol rajta kívül ott volt többek között Nicolas Sárközy volt francia elnök, vagy Vaclav Klaus, volt cseh államfő, de sok más notabilitás is – a hvg.hu tudósítása szerint.
Az Európai Bizottság továbbra is osztja a jogállamiság, az emberi jogok és a korrupció magyarországi helyzetével kapcsolatos aggályok nagy részét, s a helyzet az utóbbi hónapokban sem javult, sőt újabb problémák is felmerültek - hangsúlyozta a testület első alelnöke csütörtökön Brüsszelben.
Az Országgyűlés elnöke szerint a napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben "az alávetésre és kifosztásra szánt" Európa ellen újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.
A Magyar Liberális Párt felháborítónak tartja azt, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyíltan pártpolitikai tevékenységet folytat, illetve hogy a falugazdászok tényleges feladataik ellátása helyett a kormánypártok migrációval kapcsolatos uszításában vesznek részt az Európai Parlamenti választási kampány során.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeti hálózatáról, a várólistákról és a cigányságról, az illegális hulladéklerakásról, a köztisztviselők munkakörülményiről és a migrációról is beszéltek a képviselők kedden naprend előtt az Országgyűlésben.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának örök üzenete, hogy csak az ott élők tehetik szabaddá és otthonossá szülőföldjüket, mivel azt senki más nem teszi meg helyettük - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
A Nemzeti Fórum rendíthetetlen szövetségese a Fidesz-KDNP-nek, amely kétharmados többségével az egyetlen, a migrációs válságnak ellenállni tudó politikai erő - mondta Lezsák Sándor, az egyesület elnöke, Budapesten.
Törökország már egyre kevésbé képes ellenállni az illegális bevándorlási hullámnak, ráadásul egy újabb hullám közeledik, mondta Erdogan a kedden tartott hatodik Budapest Folyamat miniszteri konferencián, melyet a migrációval kapcsolatos megfelelő kormányzati intézkedésekről tartanak. - írja a hvg.hu
Szerdán még megakadályozta a magyar kormány, hogy az uniós nagykövetek jóváhagyják szerdai ülésükön az EU és Svájc közötti kapcsolatokról szóló határozatot, de pénteken már simán átengedte - ugyanazt a szöveget, közölte a Politico nyomán a hvg.hu. - írja a hirklikk.hu.