Mintegy kétharmaddal csökkent augusztusban az Olaszországba érkező illegális migránsok száma júliushoz képest, Spanyolországban viszont továbbra is jelentős a migrációs nyomás – derül ki a legfrissebb uniós adatokból. - írja a Magyar Hírlap
Egész konkrétan az az ötlet, hogy Orbánnak csak azokat az európai döntéseket kelljen elfogadnia, amelyek tetszenek neki. Eddig csökkentette az AB hatásköreit Orbán és a Fidesz, most pedig bővíthetné. - írja a b1.blog.hu.
Ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni Magyarországtól uniós pénzeket - szögezte le a dpa német hírügynökség szombat hajnalban megjelent interjújában Heiko Maas szociáldemokrata német igazságügyi miniszter. - írja a Napi.hu
Még nem hallott róla? 18 ezer embert az Unión kívülről, teljesen ellenőrizetlenül engedett be a Fidesz, közben meglopta Magyarországot. Hát nem zseniális? - írja a b1.blog.hu.
Emlékeznek még László Petra nevére? Ő volt az az újságíró, aki 2015-ben menekültek rugdosásával múlatta az időt, majd amikor lebukott, mert egy újságíró társa felvette az eseteket, bocsánatot kért tettéért. Mára úgy véli, csak a hazáját védte. - írja a zarojel.hu.
Migránskérdésről, régebbi és újabb németországi élményeikről faggatta Laczkó Vass Róbert a Nyitott szemmel beszélgetőesten Rab Irén kultúrtörténészt, a Göttingeni Egyetem volt magyar lektorát és Csákvári Dániel református lelkészt, aki több éve szolgál németországi városokban. - írja a szabadsag.ro.
"Különösen szeretem ezt a fesztivált, de a fesztiválok között ez inkább a legmagyarabb, ahol jóval több a magyar, mint a külföldi turista, és az ember igazán otthon érzi, és leginkább biztonságban érzi magát szórakozás közben." - írja a 444.hu.
Tapasztalataim alapján sajnos csak megerősíthetem mindazt, amit írnak. A több tucat emigráns magyar ismerősömmel folytatott beszélgetéseimből egyértelművé vált számomra: ahogyan én sem, a nagy többségük sem tervezi, hogy valaha is visszatérjen Magyarországra. - írja a kolozsvaros.com.
A Magyar Vívó Szövetség megbízott főtitkára a köztévé kedd esti Híradójában beszélt arról, hogy lipcsei világbajnokságon a magyar vívócsapat a migránsok miatt nem tudott kizárólag a versenyre koncentrálni. - írja a 444.hu.
Olvasom, hogy a CT-botrány kapcsán kormánypárti, igen-igen jól fizetett tollforgatók és tehetséges propagandaszócsövek oda jutottak jódolgukban, hogy "ezeknek (mocskos libsik, ellenzék, csőcselék – szerk.) a kislány halála egyáltalán nem fáj, inkább örülnek neki, mert lehetőséget látnak benne, hogy üssék-vágják a kormányt". - írja a kolozsvaros.com.
Az Európai Unió (EU) migrációs politikáját bírálja csütörtökön közzétett, legújabb jelentésében az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet, részben Brüsszelt téve felelőssé amiatt, hogy egyre több migráns fullad vízbe a Földközi-tengeren történő átkelés közben. - írja a polgarportal.hu.
Szlovénia budapesti nagykövetsége országa és Magyarország rendészeti szerveihez fordul, mert aggályosnak tartja azt az üzleti modellt, amit az Átlátszó munkatársa ismertetett a külképviselettel állásfoglalásukat kérve. - írja az atlatszo.hu.
Az Egyesült Királyságban dolgozó külföldiek egyharmada fontolgatja, hogy a brexit miatt elhagyja az országot – írja a Guardian a Deloitte legújabb kutatása alapján. Az eredmények szerint a magasan képzettek esetében a legnagyobb a távozás valószínűsége. - közölte az index.hu.
Alulbecsüli a kormány a külföldön dolgozó magyarok számát, akiknek kivándorlásáért – az itthon maradottak szerint – elsődlegesen a fizetések okolhatóak, másodsorban pedig Orbán Viktor és a kormány a hibás. - írja a napi.hu.
Amikor a kormány azt mondja: „migráció”, nem azt érti alatta, hogy emberek a világ egyik részéről a másikra költöznek, hanem azt, hogy észak-afrikai és közel-keleti emberek tömegesen vándorolnak Európába, és ez egy borzasztó dolog. - írja az index.hu.
Budapest - Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában arról beszélt: abszurd eljárás végén marasztalta el Magyarországot két bangaldesi férfi ügyében az Emberi Jogok Európai bírósága (EJEB) a napokban. - írja a blikk.hu.