Tisztességes bérek és munkafeltételek biztosítását, valamint a szakszervezeti jogok visszaállítását, valamint új sztrájktörvényt ígért kormányra kerülése esetén Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, miután szerdán találkozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség vezetőivel.
Jogellenes volt felmondásuk, ezért együttesen több mint 20 millió forint perköltséget és távolléti díjat kell megfizetnie annak a 117 dolgozónak, aki 2016 júniusában rendkívüli felmondással távozott a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-től - erről kedden jogerősen döntött a Zalaegerszegi Törvényszék.
Kétmilliárd forintos beruházással kutatási és fejlesztési központot hoz létre a dán székhelyű Foss biotechnológiai vállalat Pécsett, ahol egy kétezer négyzetméteres épületben 88 magasan kvalifikált munkavállaló foglalkoztatását tervezik - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten hétfőn.
A Tesco a Magyarországon üzemeltetett 206 áruházból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.
A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani - közölte a párt elnöke.
A Lidl Magyarország 2018. március 1-jével átlagosan 20 százalékkal emeli a 8 órás munkaidőben dolgozó bolti és raktári fizikai munkavállalók, valamint az üzletvezetők bérét, ezt követően a bolti dolgozók havi keresete eléri majd a bruttó 290 ezer és 320 ezer forintot, az üzletvezetők havi fizetése pedig bruttó 658 ezer forinttól 720 ezer forintig terjedhet - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
Nem emelik a közmunka bérét! Pont. Ugyan miért kellene? Nagy tudású kormánypárti megmondóemberek már kihozták a közmunka világából, és a bele kényszerített százezrek mindennapi túléléséből maguk számára a legfontosabbat, a valóság meghamisítását. - írja a banditapolitika.blog.hu.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) hivatalos portálján elérhető, "Egyéni bérek és keresetek statisztikája" című kimutatás alapján mutatjuk, melyek voltak idén a legrosszabbul fizetett szakmák Magyarországon.
Megalakult a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerdán Budapesten. Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter a rendezvényen elmondta, a kormány azt tervezi, hogy a nyugdíj mellett - nem szövetkezeti formában - dolgozók foglalkoztatási feltételein is könnyít a közeljövőben.
Az UniCredit és az UniCredit Európai Üzemi Tanács (UEWC) az európai bankszektorban elsőként írt alá közös nyilatkozatot a munka és a magánélet egyensúlyáról. A dokumentum célja, hogy európai szinten javítsa az UniCrediten belüli szociális párbeszédet.
Kompromisszum született a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozás módosításának fő vonalairól a foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes uniós miniszterek hétfői luxembourgi tanácskozásán.