h i r d e t é s

Négyszáz dolgozónak nem tud fizetést adni a magyar ruhagyár

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Négyszáz dolgozónak nem tud fizetést adni a magyar ruhagyár

2018. március 12. - 17:44

 

Több mint négyszáz munkahely megtartásáért és februári munkabérük kifizetéséért demonstrált a Styl Fashion Kft. dolgozóinak kétharmada hétfőn a szombathelyi városháza előtti téren.

Illusztráció: pixabay.com

Munkahelyük megtartásáért és elmaradt fizetésükért demonstráltak a Styl ruhagyár dolgozói Szombathelyen

A Styl azért nem tud fizetni, mert a vállalat adótartozásai miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 150 millió forintos inkasszót nyújtott be a cég számlájára.

Rabi Ferenc, a Bánya, Energia és Ipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) elnöke a demonstráción azt hangsúlyozta: a ruhagyár dolgozói mielőbb egyértelmű választ szeretnének kapni arra, hogy megmarad-e a munkahelyük, az pedig szavai szerint elfogadhatatlan, hogy a dolgozók ne kapják meg a fizetésüket.

A szakszervezeti vezető megjegyezte, hogy a Styl-nek 25 százalékban a szombathelyi önkormányzat is tulajdonosa, éppen ezért megfogalmazása szerint a városnak is érdeke, hogy a cég jól működjön, hogy hosszú távon megmaradjanak a munkahelyek.

A demonstrálók és a szakszervezet képviselőit fogadta hivatalában Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármestere. A megbeszélést követően Rabi Ferenc felolvasta a demonstrálóknak a polgármester levelét.

A városvezető levelében emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat 2017-ben két alkalommal nyújtott, összesen 150 millió forintos tagi kölcsönt a cégnek és legutóbbi, februári ülésén is megszavazott a közgyűlés 50 millió forint újabb tagi kölcsönt, amelyről a szerződést a Styl ügyvezetője nem írta alá, ennek ellenére a támogatás lehetőségét fenntartja.

A levél szerint az önkormányzat a tulajdonrésze arányában továbbra is kész segíteni, arra az esetre ha a többségi tulajdonos a gyár bezárása mellett dönt, létrehoznak egy a "Styl-károsultakat" segítő, mielőbbi elhelyezkedésüket támogató munkacsoportot.

A demonstrálók nemtetszéssel fogadták a gyár esetleges bezárásának említését és a munkahelyek megtartását szorgalmazták.

A demonstrációt követően Bognár Katalin, a Styl Fashion ügyvezetője az MTI-nek elmondta: tavaly októberben a menedzsment és a szakmai befektetők összeállítottak egy cselekvési tervet, amelyben leírták, hogy további 320 millió forint állami segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy talpra álljon a cég.

Szólt arról, hogy 2015-ben a Styl a munkahelyek megőrzése érdekében - több mint 10 éven át tartó felszámolási eljárás után - 1 milliárd 470 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatásban részesült, ennek az összegnek a jelentős részét - több mint 900 millió forintot - az épületek, berendezések megvásárlására költötték, kevesebb mint 500 millió forint segítette a további működés átalakítását.

Szavai szerint a koncepciónak - amely könnyűipari központ "kompetencia centrum" létrehozását célozta - része volt egy beruházási terv, illetve pályázati lehetőségek kihasználása is, ez a kettő viszont nem valósult meg. 

Időközben kiderült az is, hogy az önkormányzat 25 százalékos tulajdonrésze kizárja, hogy bizonyos pályázatokon a cég elinduljon.

A cég jelenleg sem a munkaerejével, sem pedig a létszámával nem tud szabadon gazdálkodni, ami a piaci viszonyok között komoly hátrányt jelent

- fűzte hozzá. 

Arra a kérdésre, hogy a szakmai befektetők által korábban megígért 2,2 millió euró befektetés miért nem valósult meg, azt mondta, voltak kisebb arányú befektetések, de bizonyos stratégiai döntések meghozásához szavai szerint a tulajdonosok közös döntésére lenne szükség.

Bodnár Katalin elismerte: jelenleg a dolgozók végkielégítésére se lenne elég pénzük, de szavai szerint nem a bezárásban, hanem a további működésben gondolkodnak, nem tartanak szükségesnek nagyobb lészámleépítést sem.

Az ügyvezető közölte: március 19-re rendkívüli taggyűlést hívott össze, ezen hozzák majd meg reményei szerint a helyzet megnyugtató rendezéséhez szükséges döntéseket.

Az Éjen Szombathely - MSZP-DK- Együtt szombathelyi közgyűlési frakciója már korábban bejelentette, hogy március 14-e szerdára rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, amelynek fő célja szerintük az lenne, hogy első sorban a Styl-dolgozók bérének kifizetésére találjanak megoldást.

(MTI)


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..