Egyre súlyosabb a tanárhiány Magyarországon az Európai Bizottság friss jelentése szerint is. A dokumentum arra is rámutat, hogy a magyar tanárok fizetése a legalacsonyabb az unióban, miközben az ő terhelésük a legnagyobb.
Újabb felmérés készült az iskolák átoltottságára vonatkozóan – tudta meg az Index a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnökétől. Horváth Péter elmondta: a helyzet aggasztó, 1500 intézményben mintegy ötezer pedagógus nincs beoltva, és közülük háromezren a jövőben sem tervezik felvenni a vakcinát.
Mégsem kell augusztus elején felmérniük az iskoláknak, hogy a 12-18 éves diákok közül kik akarják beoltatni magukat a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával – tudta meg az InfoRádió a Nemzeti Pedagógus Kar elnökétől.
Elfogadta a Nemzeti Pedagógus Kar küldöttgyűlése a kar etikai kódexét, amelynek alkalmazása minden állami és önkormányzati köznevelési intézményben kötelező lesz. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a hétvégi döntés minden bizonnyal szabályos, de szerintük a döntéshozatal botrányos és etikátlan volt.