Az MSZP szerint komoly betegellátási válság van Magyarországon, a "fideszes nagyurak" azonban nem akarnak ezen segíteni, miközben saját maguknak külön VIP-ellátást biztosítanak - mondta Korózs Lajos, az MSZP képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az MSZP felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, intézkedjen, hogy megkapják a szükséges tájékoztatást és a segítséget azok a betegek, akik éveken keresztül rákkeltő anyaggal szennyezett vérnyomáscsökkentőt szedtek.
Továbbra is tartja júniusban mért rekordmagas népszerűségét a Fidesz-KDNP, a Jobbik lejtmenetben van - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők című napilapnak készített júliusi felméréséből, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részt vesz a Viorcia Dancila miniszterelnök vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány szerda délutáni vitáján, de a szavazás előtt törvényhozói elhagyják az üléstermet - jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán, az RMDSZ frakcióülése után.
Az MSZP vasárnapi elnökválasztása nem válaszolta meg a hogyan tovább kérdését, mindössze a párt technikai, operatív működésének hosszú távú biztosítása történt meg - mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Egyaránt Nagy Imre szellemi örökösének nevezte pártját Hiller István, az MSZP választmányi elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, miután szombaton, kivégzésének hatvanadik évfordulóján, megkoszorúzták az egykori miniszterelnök szobrát Budapest belvárosában.
Az MSZP-Párbeszéd szerint a miniszterjelöltek úgy tesznek, mintha az elmúlt nyolc évben nem a Fidesz kormányzott volna, ezért a két ellenzéki párt szembesíteni fogja őket az elmúlt időszak "tragikus kártéteményeivel".
Liviu Dragnea, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke újabb ismét megígérte Orbán Viktornak, hogy rendezik a marosvásárhelyi magyar tannyelvű Római Katolikus Gimnázium ügyét - jelentette pénteken az Agerpres hírügynökség a pártelnök előző esti televíziós nyilatkozatát ismertetve.
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nagy valószínűséggel beszünteti tárgyalásait az új kormánykoalíció létrehozásáról az ANO mozgalommal, és ellenzékben marad - közölte Jan Hamácek pártelnök csütörtökön késő este, azt követően, hogy a CSSD és az ANO vezetői nem tudtak megegyezésre jutni az új kormány személyi összetételéről.
A rágalom poklának nevezte kihallgatásán Nicolas Sarkozy volt francia államfő a 2007-es győztes elnökválasztási kampányához Moammer Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos támogatásról szóló vádakat a Le Figaro című napilap értesülése szerint.
Orbán Viktor ideges, túl sokáig hitt a közvélemény-kutatásokban, elaltatta az éberségét a Fidesz-KDNP szárnyalása a jelentésekben. A miniszterelnök bedőlt a saját propagandájának, amely azt hazudja, hogy valódi demokráciában élünk.