Múlt héten egy ún. Bérnyomásmérőt tett közzé a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azzal a céllal, hogy rámutasson, mennyivel többet is kereshettek volna a közoktatásban dolgozó szakemberek, ha a kormány a minimálbérhez rögzítené a fizetéseket egy 2015 óta változatlan mértékű „vetítési alap” helyett. - írja a merce.hu.
Bár sok szó esik a tanárhiányról, részletes statisztika mindeddig nem állt rendelkezésre. Ezért is döntött úgy a Szülői Hang Közösség, hogy országos online szülői felmérést indít, amivel nem csupán a tanárhiány jelenségét, hanem az ezzel összefüggő minőségi panaszokat is igyekszik feltérképezni.
Az iskolaválasztást segítő legjobbiskola.hu portál az idén több mint ezer hazai középiskola 1678 képzési formáját rangsorolta a kompetenciamérések és az érettségi eredmények alapján, s e szerint a veszprémi Lovassy, a budapesti Deák téri, Eötvös, Fazekas, a szegedi Radnóti, a debreceni Kossuth, a nyíregyházi Krúdy, valamint a zalaegerszegi Zrínyi számítanak az ország legjobb gimnáziumainak. - írja a nepszava.hu.
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere többször is nyilatkozott arról, hogy a közoktatásban meg kell erősíteni a magyar kultúrát, és hogy szeretné, ha a nagy állami intézmények nagyobb szerepet játszanának az oktatás területén. - írja a 168ora.hu.
A Hír TV információi szerint, szeptemberben indul az új tanítási év, azonban a kozigállás.hu-n jelenleg 2781 tanári állás kínálnak, vagyis legalább ennyi tanárra lenne szükség azonnal - 168ora.hu.
A díj célja, hogy elismerje azoknak a közoktatásban résztvevő pedagógusoknak a munkáját, akik akár a kötelezettségeiken felül is tesznek azért, hogy a magyar általános és középiskolai természettudományos képzés a világ élvonalában járjon.
Főleg a vidéki oktatásnak kedvez két fontos törvénymódosítás, amelyet a napokban fogadott el a parlament. Az egyik jogszabály a címzetes tanárok áthelyezésére, illetve a magyarul oktató tanítókra, a másik az óvodai oktatásra vonatkozik. - írja a maszol.ro.