A Pedagógusok Szakszervezete szerint a kabinet semmit nem értett meg az elmúlt másfél év tiltakozásaiból, ezt bizonyítja a státusztörvény koncepciója, amelyről látványos, ám teljesen eredménytelen egyeztetés zajlik.
Voltak tanárok, akik nem akarták felvenni az oltást, így januártól már nem dolgozhatnak. Még úgy is nagy gond van a szakszervezetek szerint, hogy az Emmi sokaknak felmentést adott.
Új rekordra emelkedett a betöltetlen állások száma az oktatásban a KSH friss adatai alapján, miután egyre több idős tanár megy nyugdíjba, fiatalok pedig nem választják ezt a pályát. Az évek óta befagyasztott, folyamatosan erodálódó, immár sokszor a szegénység küszöbére csúszó bérek pedig arra késztetik a pályán lévő tanárokat, hogy új állás után nézzenek.
A tanévnyitás aprópóján számolt be az oktatás területén elért kormányzati sikerekről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár a HírTV hétfő esti és a közmédia kedd reggeli műsorában, kijelentéseit a 444.hu dolgozta fel. - írja a 24.hu.
A 24.hu beszámolója szerint, csak Budapesten ötszáznál is több pedagógust keresnek, több helyen bármilyen szakos tanárral beérnék, van olyan kistelepülés, ahonnan 14 pedagógus hiányzik. Drámai a helyzet – írja a 168ora.hu.
Önellentmondásba keveredett a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, aki először arról beszélt a csütörtök délelőttre összehívott sajtótájékoztatón, hogy a nyugdíjas pedagógusok visszahívásával kellene rövid távon orvosolni a hazai szakemberhiányt. - írja a pestisracok.hu.