A bevándorlás témájára húzott variációk a jelek szerint már nem tudják annyira megfogni fideszfanokat. Legalábbis erre lehet következtetni, a választási adatokból, melyek értelmében Orbán Viktor bázisa csökken. Bár még mindig toronymagasan volt képes pártja győzni, ez inkább a mikroszkopikus darabokra forgácsolódott voltának köszönhető, mintsem saját érdemnek.
Furcsa ötlettel állt elő egy olyan brit konzervatív politikus, aki tavaly azt jósolta, hogy ha pártja nem áll a sarkára a brexit levezénylésében, akkor hamarosan egy általános választáson elsöpri a népharag. Egy biztos: továbbra is bosszantja a toryk körein belül folyó háború.
Az LG Electronics (LG) mobilkommunikációs divíziójának új vezetője a barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon beszélt a vállalat mobilpiaci stratégiájáról.
Eljött az ősz és az ellenzéki pártok kormányváltó retorikájától zajos a média. A politikusok egymásra licitálva ígérnek nyugalmat, szép világot, de a rutinosan formált szavak mögött kevés a fedezet, mivel a végeredményt illetően szinte mindannyian Orbán Viktor jövő évi újraválasztásáért munkálkodnak.
Erőteljesebb növekedési pályára állna az MVM-csoport, ezért új stratégiát dolgoznak ki, amelynek középpontjába a nemzetközi terjeszkedés, illetve a szolgáltatások bővítése kerül - jelentette ki Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója.