Az akció szervezőjével szemben szabálysértési feljelentést tesz a rendőrség, a felvételek elemzését és a helyszíni szemlét követően a résztvevők ellen szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményeznek.
Swanson csapatvezető azt mondta a jelenlévőknek, egy másodpercig se gondolják azt, hogy minden rendőr olyan, mint Chauvin, ők őszintén az emberek pártján akarnak állni, és segíteni nekik.
Vitán felül áll, hogy a tegnap esti budapesti tüntetésen nagyon sokan voltak. Nem buszzal hozták az embereket, hanem mindenki saját akaratából érkezett, hogy véleményét nyilvánítsa ki Orbán rendszere és a rabszolgatörvény ellen.
Ahogy arra számíthattunk az Országgyűlés viceházmesterének is nevezett torz kreatúra, Kövér László a rá jellemző stílusban reagált a héten, a rabszolgatörvény kapcsán kirobbant, de már közel sem csak arról szóló tüntetéssorozatra. Az sem volt váratlan, hogy együttérzésnek nyoma sincs nyilatkozatában.